Hullámvasútra ült a vendéglátás – Zsidai Zoltán Roy értékelte az évet

InfoRádió
2021. december 31. 10:30
Az év végi céges rendezvényeket sorra lemondták, a szilveszteri foglalások azonban jól alakulnak a Zsidai Gasztronómiai Csoport szállodáiban és éttermeiben – közölte a tulajdonos-ügyvezető. Zsidai Zoltán Roy mások mellett arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy mire számít a jövő évet illetően.

Hullámzóan telt az év vége a turizmus-vendéglátásban, összegzett az InfoRádiónak Zsidai Zoltán Roy. A Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonos-ügyvezetője kiemelte: nyártól folyamatosan emelkedett a vendégek száma, ősszel megteltek a szállodák és egyre több rendezvényt is lekötöttek. Az év végi időszakra is szépen érkeztek a foglalások, főleg a karácsonyi céges vacsorákra, ám, ahogyan a koronavírus-járvány negyedik hulláma elindult, gyakorlatilag egy hét elforgása alatt mind a rendezvénylekéréseket, mind a szállodai foglalásokat le is mondták – emelte ki.

A karácsony a korábbiakhoz hasonlóan csendesen telt, szilveszterre azonban ismét megélénkültek a foglalások. Ahogyan Zsidai Zoltán Roy fogalmazott, a foglalások jól néznek ki, ráadásul külföldi vendégekre is számítanak, még ha a korábbi időszakhoz képest csökkentett létszámban is. „De hála az Istennek, lesz azért mozgás szilveszterkor” – ismételte meg.

Zsidai Zoltán Roy szerint az egész év hullámzóan telt az ágazatban, bár könnyebb volt mint 2020. Ha a járvány engedte,

az emberek szívesen utaztak és mentek étterembe, ám ha emelkedtek az esetszámok, vagy a szakemberek nagyobb óvatosságra intettek, azt azonnal megérezte a piac

– hangsúlyozta.

A Zsidai Csoport tulajdonosa szerint a jövő évi kilátások is bizonytalanok, ugyanakkor reméli, hogy az omikron-variáns elhozhatja a nyájimmunitást, és így a járvány végét. Meglátása szerint a bizonytalanság egészen addig marad, amíg az idő el nem kezd melegedni, és a levegő el nem kezd száradni. Tehát várakozásai szerint valamikor április-május környékén lehet, amikor megint egy hosszabb időre túllehetünk a hullámokon, és bízik abban, hogy ősszel már nem térnek ezek vissza.

Az, hogy februártól SZÉP-kártyával a boltokban is lehet vásárolni, a budapesti turizmus-vendéglátást nem viseli majd meg, a változás a vidéki éttermeknek-szállodáknak lehet csapás, hiszen a SZÉP-kártyát leginkább ott használják – mondta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hullámvasútra ült a vendéglátás – Zsidai Zoltán Roy értékelte az évet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A vendéglátás éves értékelése – Zsidai Zoltán Roy
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást