Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Minden EU-n kívüli rendelés drágább mulatság lesz

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. július 1. 07:33
Az áfát és a vámkezelés szolgáltatási díját is meg kell fizetni július 1-jétől a kis értékű, 22 euró alatti unión kívülről érkező áruk után. 150 eurós értékig a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban az RSM Hungary Zrt. vám-, jövedéki és termékdíj-tanácsadási üzletág vezetője.

A csütörtöktől életbe lépő uniós áfajogszabályi változást illetően Falcsik István elmondta: korábban a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy vissza lehetett élni azzal a lehetőséggel, hogy egy bizonyos értékhatárig áfamentes volt adott kis értékű küldemény. Az említett küldemények úgy tudtak átjönni a vámellenőrzésen, miután nem kellett utánuk köztartozást fizetni, hogy sem árunyilatkozat, sem pedig megállása nem volt az áruknak. Az új szabályozás végett az ellenőrzés azonban sokkal szigorúbb lesz, mivel mindegy egyes áru – képletesen – meg kell, hogy álljon a határon, és valamilyen okból kifolyólag árunyilatkozatot kell róla kiállítani, aminek természetszerűleg fizetési kötelezettsége is lesz.

A szakember hozzátette: a gördülékeny átállás érdekében az Európai Unió, valamint az egyes nemzeti vámszolgálatok igyekeztek különféle vámtechnológiákat kialakítani, ami viszont

mindenképp többletköltséget fog jelenteni az átlagembereknek,

amennyiben az unión kívülről rendelnek valamit, tekintettel arra, hogy eddig semmilyen vámkezelést nem kellett elvégeznie egy áruval, tehát még adminisztratív eljárás sem volt, most azonban meg kell, hogy legyen. Hangsúlyozta: több, technikailag egészen új és modern megoldás született, lásd IOSS-rendszer, hogy a csomagküldők, de akár a Magyar Posta nagy tömegben legyen képes kezelni az árukat, aminek a költsége egyértelműen rárakódik majd a behozott termékek árára. Tehát az interneten vásárlóknak a kis értékű küldemények után is többek kell majd fizetniük – ismételte meg.

Falcsik István hozzátette, az új rendszer nagyobb körültekintést fog igényelni rendeléskor. Bár véleménye szerint a platformok többsége jelezni fogja, hogy a feltüntetett ár az áfát is tartalmazza, ennek ellenkezője is megeshet, akkor viszont nem árt tájékozódni a vámhatóságnál arról, hogy vajon megoldás lesz a vásárló számára a legjobb. Ugyanis külön új e-vámterület is létrejött, amely egyrészt a természetes személyt is segíti – lehetővé téve számára, hogy árunyilatkozatot tegyen –, de a vámszolgáltatók munkáját is támogatja – magyarázta a szakértő.

Azt, hogy pontosan mennyivel fog többe kerülni egy–egy termék behozatala, nehéz megjósolni,

ugyanis a kiszabott áfán túl a szolgáltatás díja is rárakódhat a végösszegre, utóbbi viszont nehéz megsaccolni, hiszen az a vámszolgáltató, aki a vámkezelést kezdeményezi fogja, vagy aki az árut magát hozza, várhatóan attól függően fogja meghatározni a szolgáltatás árát, hogy milyen technológiai megoldást választ – magyarázta az RSM Hungary munkatársa, megismételve, hogy a Magyar Postának, vagy más hasonló csomagküldőnek is van lehetősége engedélyt kérnie a vámhatóságnál, ami egy egyszerűsített eljárásra ad lehetőséget, ennek esetében azonban nehéz megsaccolni, hogy mennyi lesz az egyes termékekre rárakódó szolgáltatási díj.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszűnik a 22 euró alatti csomagok áfamentessége
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást