Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Milyen hatása lehet az MNB kamatemelésének?

Infostart
2021. június 21. 12:17
Majdnem tíz éve, 2011 decemberében volt utoljára példa arra, hogy az MNB Monetáris Tanácsa megemelje az alapkamatot.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy az egyre erősebb hosszútávú inflációs kockázatok miatt a Magyar Nemzeti Bank mintegy 10 év után várhatóan kamatot emel. A jegybanki nyilatkozatok alapján mostanra biztosra vehető, hogy az alapkamat és az irányadó betéti ráta is emelkedik majd.

A Portfolio által megkérdezett 8 szakember többsége most azt gondolja, hogy mindkét kamatot 0,9 százalékra emeli majd a Monetáris Tanács. Az alapkamat esetében ez 30 bázispontos emelkedést jelentene, viszont valójában a monetáris kondíciók csak 15 bázisponttal szigorodnának. A hét szakemberből négyen ezt a forgatókönyvet tartják a legvalószínűbbnek, két ember csak az alapkamat emelésére számít, ami megcáfolná az alelnök szavait, míg egy szakember nagyobb mértékű emelést vár.

Az elemzők fokozatos kamatemelésre számítanak, már a jegybank is előrevetítette, hogy ciklusban gondolkodnak. A várakozások szerint az év végére 1,25 százalékra, majd 2022 végére 1,5 százalékra emelkedhet az alapkamat és az irányadó ráta is.

A portál megjegyzi, a határidős árazások (FRA) alapján egyébként a piac jelenleg ennél kicsivel nagyobb kamatemelésre számít, 1 százalékra várják az alapkamatot és az irányadó rátát is.

A két kamatszint egyesítésével a jegybanki alapkamat ismét effektívvé válhat, s a meglehetősen bonyolult monetáris politikai eszköztár valamelyest egyszerűsödhet. A jövőbeli kamatemelések időzítése, mértéke kapcsán azonban továbbra is csak találgat a piac, s fontos kérdés, hogy jövőbeli kamatpályával kapcsolatos bizonytalanságokat csökkenti-e a frissített jegybanki kommunikáció – emelte ki Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője.