Nyitókép: Pixabay

Minimálbér: százezreket érintene Orbán Viktor friss bejelentése

Infostart
2021. június 10. 08:15
A kormány horizontján a 200 ezer forintos minimálbér áll.

Orbán Viktor egy szerdai konferencián arról beszélt, hogy a kormány horizontján a 200 ezer forintos minimálbér áll, ennek megvalósulása esetén a tíz évvel ezelőtti szinthez képest - a növekedés.hu KSH-adatokra alapozott számításai szerint - háromszorosára emelkednének a legalacsonyabb fizetések (a jelenlegi szint: 164 400 forint), és 224 ezer embert érintenének.

Ez persze - mint ahogy ezt a kormányfő is felismerte - következményekkel járna, megnőne a munkanélküliség mértéke a kkv-szektorban, és a kormány újabb lépésre kényszerülne, adócsökkentésre.

KSH - Növekedés

A portál cikke közben rámutat fontos háttérszámokra is: Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár tárta fel, hogy 2017 és 2020 között 35 százalékkal, 250 ezer fő alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak létszáma, tehát a probléma is már kisebb nagyságrendű, mint akár csak pár éve.

A minimálbér 2010-ben még alig volt több 70 ezer forint, ez ma ennek több mint kétszerese, ám a növekedést tekintve még így is csak Bulgáriát előzi meg Magyarország.

Az Eurostat tábláján így néz ki ez:

Az emelkedő bérek hatására 2010 és 2019 között lényegében lefeleződött a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett lakosok száma a KSH adatai alapján - jegyzi meg még a portál.