Nyitókép: Pixabay.com

Kilátástalan helyzetben az idegenvezetői szakma

Infostart
2020. december 11. 13:50
Ha a segítség elmarad, a turizmus legképzettebb szakemberei hagyhatják el tömegesen a szakmát.

Közel 15 ezren rendelkeznek Magyarországon idegenvezetői végzettséggel, közülük nagyjából minden harmadik dolgozik a szakmában fő- vagy mellékfoglalkozásban. Azaz inkább csak dolgozott, ugyanis a járványhelyzetben bevezetett első és második határzár átmenet nélkül a padlóra küldte az idegenforgalom azon ágazatait, ahol idegenvezetőket foglalkoztatnak: március 20-a óta a döntő többségüknek egyáltalán nincs a szakmából származó munkája illetve bevétele – írja a Népszava.

A magyar idegenvezetők többsége egyéni vállalkozóként dolgozik. A leállás idején önfoglalkoztatóként senki nem kapott közülük munkabért. A lapnak nyilatkozó egyik szakmabéli szerint rengeteg jó példa van Európában, azaz lett volna minta, ha a kormányzatnak szándékában állt volna mentőövet dobni.

Arra a kérdésre, hogy mihez kezdenek most, azt felelte: ez egy bölcsész hátterű szakma, sokuknak pedagógus végzettsége van, ők megpróbálnak átzsilipelni az oktatásba, vagy nyelvórákat adnak, magántanárnak állnak. „Akad közülünk, aki megállító ember a BKV-nál, azaz elkéri a jegyeket, bérleteket a metrólejáratnál. Van olyan is, aki a nyelvtudás birtokában elment ingatlanozni, vagy coach-nak tanul.” A túlélési technikák tehát változatosak.

A lap arra is emlékeztet, ha szétszélednek a képzett, gyakorlott idegenvezetők, nehéz lesz újra felpörgetni a magyar idegenforgalmat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!