Nyitókép: Pixabay

Nem a 2020-as lesz az autógyártók nagy éve

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. november 28. 19:00
A koronavírus-járvány második hulláma még a tavaszinál is nagyobb károkat okozhat az autógyártóknak egy oxfordi cég előrejelzése szerint. A járműeladások száma csak Európában 22 százalékkal eshet vissza idén. Az adatokat Szandányi Levente, a Portfolio munkatársa értékelte.

Az LMC Automotive legfrissebb elemzése szerint a koronavírus-járvány második hullámának megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések újabb 300 ezerrel csökkenthetik az újautó-eladásokat Európában. Vagyis összességében

16,2 millió járművet értékesíthetnek idén, ami 22 százalékos visszaesést jelenthet

a 2019-es évhez képest – ismertette az InfoRádiónak a Portfolio munkatársa, emlékeztetve arra is, hogy Nagy-Britanniában és Franciaországban például be kellett zárniuk az autószalonoknak. Jó hír viszont, hogy 2021-ben már 15 százalékos piaci bővülésre számít az elemzőcég a kontinensen.

Eközben Észak-Amerikában várhatóan 17 millió járművet helyeznek idén forgalomba, amely 16 százalékos csökkenést vetít előre tavalyhoz viszonyítva. Az értékesítések ugyanakkor a tengerentúlon is bővülhetnek jövőre, várhatóan 9 százalékos lesz a növekedés. Kínában pedig, ahol a legerősebb visszapattanás következett be a tavaszi mélyponthoz képest, 24,1 millió autó találhat gazdára, ami csupán 6 százalékos visszaesést jelenthet az idei évben. 2021-ben viszont már 25,8 millió járművet adhatnak el, mintegy 7 százalékos bűvölést előirányozva – fejtette ki Szandányi Levente.

Megjegyezendő, hogy Jonathon Poskitt, az LMC Automotive elemzője szerint az európai autópiac gyorsulásában,

az autóeladások növekedésében fontos szerepet fog játszani a koronavírus-vakcina bevezetése,

így „ennek kell drukkolni”, hogy minél előbb talpra állhasson az autógyártás és -értékesítés kontinensen.

Az elemzőcég ugyanakkor nem csak a autóeladások várható alakulásáról adott előrejelzést. Várakozásaik szerint idén 74,6 millió autót gyárthatnak globálisan, ami 16 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest. Jövőre azonban már 86,7 millió jármű készülhet a világban, ami viszont 16 százalékos bővülést jelenthet.

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) felmérése szerint a legnagyobb gyártáskiesést Németország szenvedte el, szeptember végéig közel 1,1 millió autóval kevesebb gyártottak, mint 2019-ben. A lista második helyén Spanyolország áll, ahol durván 750 ezer autóval kevesebb készült. Magyarországon nagyságrendileg 100 ezer járművel kevesebb készült a tavaszi nagy leállás és azt követő lassú ütemű újraindulás hatására.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Autóeladások drámai zuhanása 2020-ban – Szandányi Levente elemző, Portfolio
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást