Nyitókép: Pixabay

Szakértő: olcsó a pénz, most érdemes hitelt felvenni

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. október 21. 11:01
Horváth István, a Sberbank treasury vezetője az InfoRádióban úgy vélekedett, most érdemes külső források után nézni, de a jegybanki alapkamatból tájékozódni egy vállalkozásnak már kevés.

Egyes elemzői vélemények közeleghet egy újabb jegybanki kamatemelés, ami megdrágíthatja a változó kamatozású vállalati hiteleket. A kametemelés Horváth István, a Sberbank Treasury vezetője szerint is bekövetkezik.

"Még idén várható, attól függ, hogy

a forint árfolyama hogyan bírja a megpróbáltatásokat.

Azt gondoljuk, még egy 15 pontos kamatemelés bekövetkezhet, ami azt jelenti, hogy a változó kamatozású hitelek referenciakamataként használt bubor feljebb fog futni. Jelenleg is már az alapkamattól ezek elszakadtak" – ecsetelte Horváth István.

Szerinte a horgony már nem feltétlenül az alapkamat, hanem például az egyhetes betéti tender, ennek kamata legutóbb 0,75 százalék volt, miközben a jegybanki alapkamat 0,6.

Ha valaki hitelfelvételen gondolkodik, Horváth István megítélése szerint mindenképpen figyelni kell a forintárfolyamot, illetve a buborokat.

"És

fontos azt is nézni, milyen kommunikációja van a Magyar Nemzeti Banknak,

nem elég most már csak a jegybanki alapkamatból bármit is megítélni, érheti az ember meglepetés."

Különbség van a 10 és a 3 éves referenciakamat között is, de egyébként – mint Horváth István rámutatott – ezt "a jegybank is nézi", a hozamgörbe meredekségét érdemes ehhez figyelni.

Figyelmeztetett még arra is, hogy akinek a kiadásai euróban vannak, az a legjobban akkor jár, ha a bevételei is euróban keletkeznek. Akinek a bevételei vannak euróban, annak azt kell figyelnie, hogy tudja a kiadásait összhangba hozni az euróárfolyammal – tette hozzá. Lényegnek azt látja, hogy

a bevétel és a kiadás azonos devizában legyen,

így ugyanis kizárható az árfolyamkockázat.

Pénzügyi szempontból – kamatoldalról – most érdemes szerinte bármilyen lejáratú hitelt felvenni, mert most nagyon kicsi a rövid- és hosszú távú hitel kamata közti különbség, és alacsonyak is a kamatok, "olcsó a pénz".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Üzleti Reggeli - Sberbank - Horváth István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást