Nyitókép: Pixabay

Létszámleépítéssel próbálnak túlélni a fővárosi szálláshelyek

Infostart
2020. szeptember 25. 18:59
Szinte teljesen befagyott a budapesti turizmus a járvány kitörése óta. Cégadatbázisos adatokból kiderül, hogyan állnak jelenleg a döntő részt a külföldiekre építő szálláshelyek.

A cégmegszűnések száma a februári kiugró érték után, hónapról-hónapra csökkent, illetve stagnált, de komoly leépítés volt a szektorban - írta az Opten cégadatai alapján a Napi.hu. A portál elemzése szerint a járvány első hullámának levonulása utáni optimizmus olvasható ki a nyári hónapok alacsony cégmegszűnési adataiból. A céginformációs szolgáltató szerint szinte ugyanannyi volt a működő társas vállalkozások száma augusztusban, mint az év elején: januárban 1351 cég működött, míg augusztusban 1352, köztük néhány megszűnéssel és alapítással.

A létszám viszont megcsappant, idén január óta több mint 2400 fővel csökkent az ilyen profilú vállalkozások alkalmazotti létszáma.

A szálláshelyeken januárban 14 800 bejelentett alkalmazott dolgozott, ez a szám nem is változott jelentősen májusig (14 852), júniusban azonban elkezdődött a csökkenés (13 689, 12 640), és augusztusban már csak 12 377 foglalkozotatottat mutatnak az adatok.

Nagy kérdés, hogy meddig tartanak a szeptember 1-jével bevezetett utazási korlátozások, amelyek pillanatnyilag a nyár "meghosszabbítását" és a tipikus városlátogatós őszi időszak kihasználását sem teszik lehetővé a budapesti szálláshelyeknek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!