Nyitókép: Pixabay

Nyaralás: a járványnál fontosabb tényező volt a pénz

Infostart
2020. szeptember 11. 05:40
A határzártól függetlenül se utazott volna külföldre a magyarok négytizede, mert nincs rá pénze - derült ki egy friss kutatásból.

Aki akart és volt rá lehetősége, már a nyáron megejtette a külföldi nyaralását, hasonló őszi tervei sokkal kevesebb embernek voltak, amit esetleg ellehetetlenített a szeptemberi határzár. Az emberek több mint harmadát a megfertőződés kockázata tartotta vissza, a többségnek meg egyszerűen pénze nem lett volna rá - summázható a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív, ezer fős felméréséből.

A kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 8 százalékának volt lefoglalt külföldi útja, további 10 százalék pedig még csak tervezési fázisban volt az őszi kikapcsolódás kapcsán. A válaszadók 38 százaléka egyébként a járvány miatt eleve nem utazott volna külföldre,

41 százalék meg azért, mert egyszerűen nem engedhette meg magának.

A lap szerint ez az arány pontosan ugyanannyi, mint amennyit az Eurostat mért még 2019-ben. Az európai statisztikai hivatal szerint a magyarok 41,5 százaléka nem tudott tavaly anyagi okok miatt elmenni egy legalább egyhetes nyaralásra, miközben az Európai Unió átlagában ez az arány 29 százalék.

Az érettségizettek 47 százaléka mondta azt, hogy anyagi okokból nem utazik, miközben az alapfokú végzettségűeknél ez csak 38 százalék, emellett a diplomások 40 százaléka hivatkozott erre. Az anyagi problémák lényegében ugyanannyi embert érintenek a fővárosban, mint a megyeszékhelyeken vagy a községekben.

A tavaszi járányhullám által jobban érintett budapestiek körében 45 százalék volt a külföldi utazástól a vírus miatt elzárkózók aránya, és mindössze 9 százalék tervezett, 5 százaléknak volt foglalt útja. Utóbbi tekintetében a megyeszékhelyek lakói a legbátrabbak 13, valamint a községek lakói 11 százalékkal. Végzettség szerint nézve legkevésbé a diplomásokat vonzotta a messzeség, szemben az érettségizettekkel vagy az alapfokú végzettséggel rendelkezőkkel.

A 18-39 évesek 31 százaléka, a 40-59 évesek 39 százaléka, a 60 év felettiek 45 százaléka válaszolta azt, hogy a járvány miatt nem utazott volna szeptember 1. után. A férfiak 21 százaléka tervezett vagy foglalt utat, szemben a nők 14 százalékával.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!