Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Évekre biztosítja a kitermelés szinten tartását a Mol új pakisztáni gázmezője

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. július 15. 10:45
A Mol ismét gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban - a cég történetében ez a 13. alkalom ebben az ázsiai országban. Az új lelőhely segít fenntartani az olajtársaság pakisztáni kitermelési kapacitását a következő időszakban is - mondta el az InfoRádiónak a Mol Pakisztán ügyvezető igazgatója, Vakarcs Gábor.

Ez egy közepes, kis méretű telep Pakisztán északnyugati részén, TAL Blokkban, ahol a Mol már több, mint 20 éve tevékenykedik - mondta a magyar olajtársaság legújabb felfedezéséről az InfoRádiónak a Mol Pakisztán ügyvezető igazgatója. Ebben a blokkban eddig már 9 találata volt új kitermelési lehetőségre a cégnek, négy nagyon komoly, és ez a mostani - amiről már az Infostart is beszámolt - kisebb. Ahogyan Vakarcs Gábor fogalmazott, ez a terület már az érett fázisban van, és mindent megtesznek azért, hogy a lehető legteljesebb mértékben kitermeljék a feltárt mezőt.

"Ennek a mezőnek az a jelentősége, hogy az új kitermelési lehetőség révén azt a termelési mennyiséget, amelyet elértünk - és ami most bruttó 90 ezer barrel olajegyenérték naponta - szeretnénk szinten tartani, és ezt a termelési platót elhúzni addig, amíg erre lehetőség van, de legalábbis néhány évig" - mondta Vakarcs Gábor. Szavai szerint

az ottani kitermelés világszinten is nagyon olcsónak számít: egy barrel olajat és kondenzátumot kevesebb, mint egy dollár költséggel hoznak felszínre.

Ez gyakorlatilag a szaúdi és más hasonlóan olcsó közel-keleti telepek költségszintjének felel meg. Bár a kutatási költségek folyamatosan emelkednek, de a unit-cost, az egységár világviszonylatban is nagyon alacsony.

A Mol két operált blokkal rendelkezik Pakisztánban:

  1. az egyik a TAL Blokk, amelyben a cég az operátor 8,5 százalékkal, és három pakisztáni állami, és egy magán olajvállalat a partnerük.
  2. A másik kitermelési blokk, ahol operálnak Iszlámábád, a főváros környékén van, ahol egy helyi magánvállalat a partnerük.

Ezen túlmenően két másik, helyi cégek által operált blokkban is partnerekként működnek. A két nagyobb blokk, amelyben tevékenykednek jellemzően 1000-3000 négyzetkilométer közöttiek, a TAL blokk a legnagyobb, a maga nagyjából 3 ezres területével.

A Mol kiemelt szereplő a pakisztáni szénhidrogéniparban. "Olaj- és kondenzátum kitermelésben a másodikak vagyunk, ahogyan az autógáz, vagyis a propán-bután gáz termelésében is. Ez 21, illetve 25 százalékos piaci részesedést jelent" - mondta Vakarcs Gábor. A földgáztermelésben pedig az ötödik legnagyobb szereplő a Mol, 9 százalékos piaci részesedéssel. Mindez azt jelenti, hogy a túlnyomórészt hazai energiaforrásra támaszkodó pakisztáni energiaellátás nagyon jelentős részét a Mol, illetve az általa vezetett konzorcium kitermelése adja.

A teljes beszélgetést meghallgathatják hétfőn este nyolc órától, az InfoRádió EnergiaVilág című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MOL Pakisztán - Vakarcs Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást