Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Újra leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

Infostart
2020. július 13. 06:01
A cég megerősítette a Bács-Kiskun megyei hírportál értesülését, mint írják, előre tervezett szünetről van szó, a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeire vannak tekintettel.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t azt felelte a Baon.hu megkeresésére, hogy a Mercedes-Benz kecskeméti gyára idén nyáron előre tervezett szünetet tart. Kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét, idén az augusztus 17. és 23. közötti rövid időszakban a gyártás szünetelni fog.

Mint írják, ezzel a döntéssel a vállalat egyrészt figyelembe veszi a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeznek.

Mivel ezek a napok fizetett szabadságnak minősülnek, így a munkatársak javadalmazásában ez nem jelent változást – áll a cég válaszában.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-tól. A termelés csak április 28-tól indult újra fokozatosan.

A cég akkor azt közölte, a VASAS és az MTSZSZ szakszervezettel kidolgozott megegyezés értelmében megmaradt minden dolgozó alapbére.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!