Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Kemény lépésekre kényszerültek a közétkeztető cégek

Infostart
2020. június 17. 19:16
A gazdaság és az egészségügy lassú újraindulásával éledezik a közétkeztetési piac is, a tavaszi durva leépítések nyomán pár cég már újra toborozna. Ugyanakkor tartanak a járvány újabb hullámától.

Több száz embert kirúgtak a tavasszal szinte teljes piaci összeomlást elszenvedő közétkeztető cégek, néhányan azonban most ismét toboroznak, bár messze nem állt még helyre egyik piacuk sem - írta elemzésében a G7.hu. Az iparág még a vendéglátás szektoron belül is durva leépítésekre kényszerült már a NAV adatbázisa alapján is:

a legnagyobb 15 piaci szereplő átlagosan ötödével csökkentette áprilisra a saját dolgozói állományt, de volt olyan cég, ahol 25-30 százalék fölött esett az állomány.

Mivel az ágazat erősen támaszkodik a kölcsönzött dolgozókra is, a valós elbocsátási hullám ennél is nagyobb lehetett.

A lapnak az egyik legnagyobb piaci szereplőnél úg nyilatkoztak, hogy – bár az áprilisi adóhatósági adatok alig 10 százalékos visszaesést mutatnak csak – a saját és kölcsönzött munkaerő létszáma jelenleg mindössze fele a márciusinak. Sok cégnél a nyugdíjas munkavállalóktól is megváltak vagy fizetés nélküli szabadságra küldték őket, ahogy az is gyakori, hogy a megmaradt dolgozókat is csak támogatott, rövidített munkaidőben tudják foglalkoztatni.

Ez annak fényében nem is meglepő, hogy ezen cégek szinte összes piaca összeomlott a járvány miatt:

  • a kórházkiürítés a betegélelmezést nullázta le,
  • az iskoláké a menzákat,
  • a home office és a gyárbezárások a munkahelyi étkeztetést vetették vissza drámaian.

Volt olyan piaci szereplő, akinél március-áprilisban a korábbi negyedére esett vissza a bevétel. A cégek szerint egyébként a kormány döntésével ellentétben sok önkormányzatnál nem szervezték meg a karantén alatti iskolai és az időskorúak étkeztetését, és többségüktől vagy semennyi, vagy indokolatlanul kevés megrendelés érkezett.

A kilátások sem túl biztatóak a lap szerint mivel a bölcsődékben, óvodákban még mind közel harmadával marad el a szokottól a rendelésállomány, a nyári szünet pedig az iskolai menzáknál holtszezon. A kórházak újraindulása még nem érezteti a hatását a piacon, ahogy az irodisták elhúzódó home office-a sem kedvez a munkahelyi menzák újraindításának. A Hungastnál például a gyermekétkeztetési és a szociális divízió jelenleg nagyjából 30 százalékon működik, a gyárak, üzemek beindításával a munkahelyi étkeztetésben viszont már az egy évvel korábbinak 50-60 százaléka a forgalom.

Ezt egyelőre a meglévő munkavállalói állománnyal még tudják kezelni a cégek - bár van, ahol már most is keresnek embereket -, de a reményeik szerint szeptembertől felfutó rendeléseknél már gondok lehetnek a létszámmal is. Persze ehhez az is kell, hogy ne legyen újabb járványhullám és emiatt ismét közintézmény -bezárás. A lap szerint egy ilyen forgatókönyv valószínűleg rengeteg olyan vállalatot is megroppantana, amely a járvány első körét még túlélte.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!