Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Május elején kezd újraindulni a Wizz Air

Infostart
2020. április 22. 20:00
Több bázisát is újranyitja a légitársaság – derült ki Váradi József vezérigazgató szavaiból.

Az Aviation Week videokonferenciáján a magyar hátterű légitársaság vezetője konkrét térségek említése nélkül azt mondta, elsősorban a kelet-közép-európai piacon vizsgálódnak, de Nyugat-Európa és a keleti régiók is érdekesek lehetnek a légicég számára az újraindulásnál – tudósított az airportal.hu.

A Wizz Air jelenleg 4-5 gépet közlekedtet, kapacitása 3 százalékát használja (többek között a kínai-magyar légihídon szállítanak egészségügyi felszerelést).

Május elejére az aktív flotta aránya 10 százalékra emelkedik egyes bázisok megnyitásával, 2-3 hónap múlva pedig elérheti akár a 30 százalékot is.

Ehhez azonban az is kell, hogy Európában koordinált legyen az országok lépése, mert jelenleg a kontinensen ahány ország, annyiféle megoldás van a járvány kezelésére.

Váradi József úgy vélte, először a fiatal turisták fognak visszatérni a piacra, az idősebb és üzleti utasok lesznek az utolsók. A vezérigazgató arról is beszélt, hogy minden, már megrendelt gépüket szeretnék átvenni, ezért lépéseket is tettek, igaz, a jelenlegi helyzet korántsem egyszerű.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!