Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Turbéky Eszter

Tizedére esett a taxiforgalom

Infostart
2020. április 21. 22:07
Országosan 90 százalékkal esett vissza a taxiforgalom az Országos Taxis Szövetség szerint. Év elején még 7 ezer taxi fuvarozott Budapesten, mostanra 2500 -nál kevesebb járja az utcákat. Kényszer-szabadságolással vagy az engedélyek visszaadásával próbálnak úrrá lenni a helyzeten a bevétel nélkül maradt személyfuvarozók.

A taxirendelések száma 80 százalékkal csökkent az elmúlt hetekben, a korábban átlagosan napi 4200 fuvart a járványhelyzetben mintegy 1200 követi, de hétvégéken csak 300-400 – mondta a Világgazdaságnak Tamás Miklós, a City Taxi elnöke. A szövetkezet 850 taxisnak szervezi a fuvart, és 30-40 dolgozót alkalmaz, akiket szeretnének megtartani a forgalomcsökkenés ellenére is. Egyelőre szabadságolással, illetve fizetés nélküli szabadsággal próbálják áthidalni a helyzetet, és a taxisoknak csak a fele dolgozik egy-egy napon. A 74–86 ezer forintos fuvarszervezési díjat a City Taxi márciusban 25 százalékkal csökkentette, áprilisban és májusban pedig 25 ezer forint kedvezményt ad.

Országosan 90 százalékos a visszaesés

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint. Az érdekképviseleten kívüli taxisok vannak a legnehezebb helyzetben.

Sokan kényszerszabadságra mentek, és csak a minimális tagfenntartói díjat fizetik a fuvarszervezőknek. De százával adják vissza a taxisengedélyeket is. Az elnök nagy segítségnek tartaná, ha a veszélyhelyzet idején a személyszállító taxisok külön engedély nélkül szállíthatnának csomagot is. Ennek szervezése már zajlik.

Metál Zoltán szerint a turizmus fejlődése húzta magával a taxik számát is, ezért bizonytalan, hogy mikor lehet ismét több fuvar. Lehet, hogy évekbe telik, mire az ágazat újra elérheti a 2019-es év végi állapotot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!