Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nagy Márton: szükség esetén azonnal lép a jegybank

Infostart
2020. április 8. 21:32
Rugalmas, gyors beavatkozási lehetőséget teremtett a jegybank az árfolyam-ingadozások kivédésére. Az egyhetes betéti kamat lesz az egyik legfontosabb eszköz a monetáris politikában az elkövetkező időszakban – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen. Azt is közölte, hogy milyen ütemezéssel lesznek elérhetőek az MNB által kedden meghirdetett új, likviditást növelő termékek.

A kedden bejelentett új eszköztárral a jegybank azonnali beavatkozási lehetőséget teremtett a gyorsan változó piaci körülmények között - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank háttérbeszélgetésén. Szavai szerint

"a piac gyorsan változik, egyik napról a másikra irányváltások következnek be, egy-egy hír jelentős volatilitást okoz, a pánikhangulatot kezelni kell."

Megerősítette azt is, hogy a jegybanki hitelességet egyetlen szempontból lehet mérlegelni, hogy eléri-e vagy sem az inflációs célt. Ez továbbra is elsődleges az MNB számára, azonban a forintárfolyam ingadozása igenis zavarja a jegybankot - írta a Portfolio. Ezért szükség esetén a jövőben is beavatkozik a jegybank, elsősorban azzal, hogy a rövid távú likviditást a piaci igényekhez szükséges szintre csökkenti a bankközi piacon.

Ehhez elsősorban a jelenleg az alapkamathoz hasonlóan 0,9 százalékos kamatozású egyhetes betétet és az akár 1,85 százalékos kamatszintig kiszélesített kamatfolyosót használják majd.

"Szükség esetén felfelé és lefelé is eltérhet a jelenlegi szinttől a Monetáris Tanács"

- mondta Nagy Márton az InfoRádió tudósítása szerint. Hozzátette: "a 0,9 százalékos szinttől ha szükséges, akkor felfelé azonnal el fogunk térni. A lehetőséget megteremtettük, nagyon gyorsan élni fogunk vele". Hozzátette: nagyon gyorsan tudunk reagálni, most már akár 1,85 százalékos szintig.

A 3, 6, 12 hónapos betétek kamatát is az egyheteséhez kötik. A 3 és 5 éves hozam marad 0,9%. (Vagyis akár lehet negatív hozamgörbe is.) A hétfői fx-swap tenderek likividitáskezelő szerepe azonban jelentősen csökken. Az MNB a lejáró állományok megújítására törekszik, lényegében stabil állománnyal.

Az alelnök kijelentette azt is, hogy a jegybank az egyhetes betét bevezetésével valóban szigorított, de kedden az egynapos hitelkamat emelésével nem, mert ez nem egy effektív kamat a bankközi piacon.

Az egyhetes betéti kamatok esetleges változásáról az aktuális tender eredményhirdetésekor értesül a közvélemény. A mértékéről dönteni azonban hetente a tender kapcsán fog az igazgatóság. Különleges helyzetben előfordulhat, hogy a döntéshez magyarázó közleményt ad ki az MNB.

A Monetáris Tanács akár kéthetente dönthet az egynapos betéti kamatokról, de próbálják tartani, hogy csak havonta kerüljön sor erre.

Amennyiben az árfolyam volatilitása emelkedik a piacon, akkor a jegybank inkább szigorít. De ha a pozitív tendenciák jelentkeznek, akkor lazító lépések is jöhetnek, de egyelőre még nem tartunk ott, nagyobb a valószínűsége, hogy felfelé fogunk elindulni - mondta az alelnök.

Nagy Márton kijelentette, hogy a hosszabb távú hozamokat többek között a repo ügyletekkel és az értékpapír vásárlással kívánják befolyásolni. A cél az, hogy a 3 hónapos bubor 0,9 százalék körül állapodjon meg. Rövid távon elmozdulhat, ha a likviditási helyzet kívánja.

A Monetáris Tanács április 21-én dönt majd arról, hogy ad hoc, vagy aukciós formában célzottan vásároljon állampapírokat és jelzálogleveleket a másodlagos piacon. Elsődleges piaci vásárlásban azonban nem gondolkodnak. Nagy Márton az InfoRádióban azt mondta, ekkor derülnek ki a tudnivalók az időzítésről is.

Az inflációról szólva az InfoRádióban elmondta, hogy az előrejelzésnél kissé magasabban alakult, részben az élelmiszerárak, részben a szolgáltatások miatt. Főleg az utóbbit tartotta meglepőnek az mobiltarifák és internetdíjak, valamint a pénzügyi szolgáltatások - és azon belül a számladíjak és kártyadíjak - meglepő áremelkedése miatt. A 4,3 százalékos maginfláció továbbra is a jegybanki célsávon kívül van, de lassan közelít ahhoz.

Az MNB egyébként a következő inflációs jelentésig (június) nem vizsgálja felül a 2-3 százalékos GDP-növekedési előrejelzését. A kockázati pályák előrejelzéseivel együtt a prognózis kellőképpen mutatják a jegybank helyzetértékelését.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Márton az MNB új eszköztáráról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást