Új tervek az afrikai sertéspestis megfékezésére

InfoRádió / MTI
2020. március 9. 19:50
Megújult Magyarország afrikaisertéspestis-mentesítési terve, amely egyebek mellett a kártalanítási eljárásra is több változást tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Ha egy fertőzött területen úgynevezett másodlagos pozitív esetet igazol a Nébih laboratóriuma, akkor az érintett vadgazdálkodási egység egésze automatikusan szigorúan korlátozott terület (SZKT) besorolásba kerül. Szintén a fertőzött területeket érinti, hogy az itt található vadfarmok vaddisznóállományait fél éven belül fel kell számolni.

A terv arról is rendelkezik, hogy az SZKT-n kívüli területeken a vadásztársaságoknak a 2019/2020-as lezárt vadászati év terítékének 150 százalékát kell teljesíteniük diagnosztikai kilövéssel. Ennek végrehajtása egyúttal a vadgazdálkodási terv teljesítését is jelenti.

Fontos változás, hogy a jövőben, ha egy társaság nem teljesíti a diagnosztikai tervszámot, akkor az állategészségügyi hatóság külső segítséget is igénybe vehet a gyérítés érdekében. A jövőben egyebek között a vaddisznó tetemek kereséséért óradíj nem, a megtaláltak után azonban 30 ezer forint állami kártalanítás jár.

A szakemberek egységesítették és egyszerűsítették a vaddisznó testek után járó kártalanítás folyamatát is - tette hozzá a Nébih. A terv az afrikai sertéspestis szakértői csoport közreműködésével készült, az új előírásokat az országos főállatorvos határozata tartalmazza. A terv célja az asp elleni védekezés hatékonyságának emelése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bognár Lajos országos főállatorvos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást