Nyitókép: Burak K/Pexels

Megint megijesztette az ügyfeleket a Revolut

Infostart
2020. március 6. 21:50
Újabb, a számlán nyilvántartott összegek eltűnésével kapcsolatos problémáról számoltak be a fintech cég ügyfelei. Ezúttal a tőzsdei kereskedésre alkalmas számlával volt gond. Reggelre azonban elhárították a hibát.

Egyik pillanatról a másikra eltűnt a Revolut ügyfeleinek tőzsdei kereskedésre szánt pénze csütörtök délután a számlájukról – hívta fel a Portfolio figyelmét egy olvasójuk. Volt, aki 7,5 millió forintot, de olyan is, aki 125 ezer dollárt hiányolt a befektetési számlájáról. Egy-két ügyfél azt is megfigyelte, hogy pénz került a számlájára anélkül, hogy feltöltötte volna - írta a lap a Revolut-felhasználók magyarországi Facebook-csoportjába, illetve Redditre feltöltött panaszok alapján.

A Revolutnál tavaly óta lehet részvényekkel kereskedni. A szolgáltatás azért népszerű, mert még egy ingyenes, „alapcsomagot” használó felhasználó is végrehajthat rajtuk keresztül havi 3 díjmentes tőzsdei ügyeletet.

A panaszokkal túlterhelt ügyfélszolgálat egyelőre nem tudott érdemi választ adni az aggódó felhasználóknak, a hibát viszont megoldották az éjjel, és a Portfolio úgy tudja,

mindenkinél visszakerültek a számlára a hiányolt összegek.

A fintechcég eddig nem reagált még hivatalosan az anomáliára.

A Revolutnál többször is előfordult olyan, hogy a felhasználók számlája befagyott vagy éppen kódhiba miatt nagyobb összegeket vont le a fintechcég, mint az a díjszabásában szerepelt. Az ügyfélszolgálat ilyenkor általában eddig nem tudott érdemi segítséget nyújtani, a beérkező panaszok miatt az MNB figyelmeztette is a (potenciális) felhasználókat