Nyitókép: Pixabay.com

Erre nem számítottak a Mabisznál az e-kárbejelentővel kapcsolatban

InfoRádió
2020. január 15. 16:28
Már több mint 250 ezren töltötték le a Magyar Biztosítók Szövetsége e-kárbejelentő alkalmazását, amelyre tavaly több mint 7 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz.

Egy éve indult el, és összességében sikeres a fogadtatása a Magyar Biztosítók Szövetsége által elindított és a valamennyi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés kínáló biztosító által támogatott e-kárbejelentőnek, amely lehetőséget adott a kárbejelentés digitalizálására – összegezte a Mabisz informatikai főosztályvezetője. Mészáros László hozzátette, a céljuk az volt, hogy nagyságrendileg 50-80 ezres letöltést érjenek el 2019-ben, és a nemzetköz trendeket nézve a kárbejelentések számát közel 2 százalékra vigyék fel. Az adatok azonban ennél kedvezőbbek lettek.

„A 2019-es évben negyedmilliós letöltést sikerült elérnünk, a kárbejelentések számát pedig 7 ezer fölé vittük, ami az összes kárbejelentést tekintve 2018-ban, egyelőre csak ezekre a számokra tudunk vetíteni, hiszen még nem látjuk a 2019-eseket, akkor ez a 7 ezer pluszos darabszám közelíti az 5 százalékos kárbejelentési arányt” – ismertette Mészáros László.

A főosztályvezető arról is beszámolt, hogy tavaly

decemberben már minden tizedik kárbejelentés ezen a csatornán érkezett be.

A kárrendezés folyamatát ugyanakkor nemcsak az e-kárbejelentő, hanem az azt támogató, a biztosítók által kiküldött közel 800 ezer QR-kód is segíti, amellyel előtölthetőek a jármű biztosítási adatai. Emellett más olyan fejlesztések is történtek, amelyek megkönnyítik a balesetező járművezetőknek a kárrendezést.

„Az egyik a vontatmányos gépjárművek kárbejelentése, a másik, hogy most már a baleset károsultja cascóra is meg tudja kezdeni a javítást – ismertette a főosztályvezető. – Amennyiben pedig később kiderül, hogy a felelősségbiztosító fogja vállalni a kárkifizetést, akkor a továbbiakban a biztosítók intézik el egymás között a kifizetéseket.”

Az e-kárbejelentő applikáció az ekar.hu oldalról és az okostelefonos alkalmazásboltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. Segítségével lehetőség van hangfájl illetve fényképek csatolására is – utóbbit rendszeresen használják, vagyis szinte minden autós küld az e-kárbejelentőn keresztül fotót a biztosítójának.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több mint 250 ezren töltötték le az e-kárbejelentőt – Mészáros László, Mabisz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást