Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Bejelentette az elbocsátásokat a Dunaferr

Infostart
2019. október 30. 16:12
Háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést hajt végre a cég, a leépítést az acélipar nehéz gazdasági helyzetével indokolták. Dunaújváros polgármestere egyeztetéseket kezdeményezett a vállalat menedzsmentjével.

Az ISD Dunaferr Zrt. közleményében a létszámcsökkentést az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete mellett a világgazdaság lassulásával, a csökkenő kereslettel és késztermék árakkal, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terheivel indokolták.

Közölték: a cég a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala felé történt hatósági bejelentésről.

A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le.

A közlemény szerint a vállalat a beruházások átütemezésével, a működési költségek visszafogásával, a túlóraszámok csökkentésével, átszervezésekkel és létszámstoppal is megpróbálta áthidalni a nehézségeket, de az elhúzódó iparági válság elkerülhetetlenné tette a létszámcsökkentést a társaság hosszú távú, stabil működtetése érdekében.

Mint írták, a piaci helyzet nehézségei mellett a vállalatnak már most fel kell készülnie számos - a hazai és uniós hatóságok által előírt - környezetvédelmi beruházásra és fejlesztésre, amelyek rendkívül jelentős költségterhet jelentenek majd a következő években.

A létszámcsökkentésben érintett dolgozók számára a kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint felajánlanak más, betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót,

ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében. Amennyiben az érintettek ezt nem fogadják el, végkielégítéssel távozhatnak a vállalattól, vagy élhetnek a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel.

Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig a bér 80 százalékát, és az egyéves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett, további egy évvel hosszabbítható. Az Acélalapítvány képzésekkel, tréningekkel, mentorálással, munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is segít az elbocsátott dolgozóknak.

Pintér Tamás, Dunaújváros ellenzéki polgármestere felvette a kapcsolatot az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével. Közleménye szerint a cégvezetés konstruktív hozzáállásának köszönhetően ezek az egyeztetések napokon belül elindulnak, az eredményekről a polgármester tájékoztatást ígért a város lakosságának. Hozzátette: a menedzsmenttel való egyeztetést követően a szakszervezeteket is tárgyalóasztalhoz hívják, hogy a helyzetet a lehető legszélesebb körben és szakértelemmel tudják kezelni.

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 3451 dolgozót foglalkoztatott, az azt megelőző két évben 3706, illetve 4067 munkatársa volt a vállalatnak.


KAPCSOLÓDÓ CIKK: