Karcsúsításra készül a Magyar Posta

Infostart
2019. október 6. 06:59
A napi.hu értesüléseire, miszerint fiókok százait fogják bezárni, már reagált is a vállalat.

Postabezárási hullámról értesült a Napi.hu. A gazdasági portál azt írta, fiókok százait készül bezárni a Magyar Posta, a falusi kisposták lesznek érintettek, kihasználatlan kapacitások és munkaerőhiány miatt.

A lap szakszervezeti forrásokból értesült a tervezett intézkedésről, ugyanakkor az érintett települések listája még nem ismert, de a Magyar Posta ingatlanvagyon-elemektől is megválna a cikk szerint, például a debreceni és balatonalmádi üdülőt is áruba bocsátanák.

A Magyar Posta szombaton reagált is, részben megerősítve a híreket: a kisdombegyházi postát valóban kénytelenek bezárni, mert az önkormányzat szeptember közepén felmondta az ingatlan bérleti szerződését, onnan október 21-ig ki kell költözni. A szolgáltatást ott mobilpostai szolgáltatásra cserélik, hasonló méretű települések mintájára.

Azt is írják, hogy bár sosem cáfolták, hogy munkaerőhiánnyal küzdenek, de hozzáteszik, hogy "a létszámhiány a dolgozói létszám egy százaléka körüli mértékű, amely nem kiemelkedő a magyar gazdasági szereplők között. Hozzátesszük, hogy ahol hiányzik a postás, az probléma számunkra is, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a küldemények az esetleges nehézségek ellenére is mindenkihez időben megérkezzenek. Leszögezzük, hogy a Magyar Posta minden tekintetben betartja a rá vonatkozó jogszabályokat. Az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződés szerinti előírásokat pedig nem csupán betartja, hanem több tekintetben felülteljesíti".