Nyitókép: Pixabay

Elérte a forint a kritikus 330-as szintet

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. augusztus 28. 14:30
Kevés piaci fejlemény erősítheti a forintot, így a jelenlegi árfolyam hosszabb ideig fennmaradhat – közölte a Portfolio elemzője, miután szerdán délelőtt ismét 330 forintot adtak egy euróért a devizakereskedésben. Beke Károly szerint akár a forint történelmi mélypontja is közel kerülhet.

Újfent kismértékű gyengüléssel kezdte a szerdai napot a forint, majd rövid időre el is érte a 330-as, kritikus szintet az euróval szemben, és azóta is ezen a szinten ingadozik, ismertette az InfoRádiónak nyilatkozó Beke Károly. A Portfolio elemzője megjegyezte,

a magyar deviza az elmúlt hetekben folyamatosan gyengül,

nem egyik napról a másikra sikerült elrnie a lélektani 330-as szintet.

A forint elmúlt hetekben tapasztalat gyengélkedésének alapvetően két oka van.

Az erősebb ezek közül nem belföldről ered, hanem a külföldi piaci hangulatváltozásnak köszönhető, magyarázta Beke Károly. Az amerikai–kínai kereskedelmi háborús feszültségek ismét kiéleződtek, Olaszországban kormányválság van, de a brexit sorsa is bizonytalan. A felsoroltak pedig a kockázatvállalási hajlandóság csökkenését okozzák a befektetők részéről a piacon. Az elemző példaként említette az egyik legnagyobb régiós versenytársat, a lengyel zlotyt. ami szintén gyengüllt, jóval nagyobb mértékben, mint a forint.

Az enyhébb, belföldi magyarázat pedig abban keresendő, hogy a nagyobb, globális jegybankok monetáris lazítása a Magyar Nemzeti Bankot is hasonló politikára ösztönözheti, mutatott rá a szakember.

Várhatóan ezzel a forintszinttel kell megbarátkozni Beke Károly szerint, mert

egyelőre nem látni a piacon olyan tényezőt, amely jelentős forinterősödést válthatna ki.

Nem várható a nemzetközi piac javulása a következő hetekben, sőt, további kockázatokat is tartogathatnak az őszi hónapok, jegyezte meg a Portfolo munkatársa.

Rövid távon pedig már az a legfontosabb kérdés, hogy vajon eléri-e a tavaly nyáron látott történelmi csúcsot az euró–forint-árfolyam, amikor 330 forint 80 fillérnél volt a gyengülés vége.

A forint sorsát akár egy olyan apróság is befolyásolhatja, hogy Donald Trump a kezébe veszi a telefonját, és kiír valamint a Twitterre, úgyhogy nehéz megjósolni, hogy lesz-e rekord gyenge árfolyam a napokban, tette hozzá Beke Károly.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elérte a forint a kritikus 330-as szintet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást