Nyitókép: Pexels

A Balaton nem képes versenyezni a riválisaival, és ezen nehéz változtatni

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. augusztus 17. 07:01
Továbbra is súlyos a munkaerőhiány a turisztikai ágazatban és a vendéglátásban a Balaton térségében – állapította meg az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ kutatása.

A magyar gazdaság teljesítménye az utóbbi jó pár évben kiemelkedő irányt mutatott, ezt azonban beárnyékolja, hogy egyúttal növekszik a szakemberhiány is. A magyar fiatalok elvándorlása nem új keletű jelenség, húsz évnél is régebb óta tartó folyamat, aminek a mértéke egyébként nem kiemelkedő kelet-európai szinten, emelte ki Korona Péter elnök.

Komoly gondot jelent, hogy a balatoni vendéglátásban elvárt német

nyelvtudással, valamint a szakmai tapasztalattal rendelkező dolgozókat az osztrák és a német turisztikai cégek, szállodák és éttermek is előszeretettel alkalmazzák, természetesen két-háromszor magasabb bérezéssel,

Annak pedig, aki nem szeretne külföldre menni, megvan a lehetősége, hogy Budapesten dolgozzon, ahol 365 napból áll a turisztikai szezon - tette hozzá a szakember.

Úgy látják, fogalmazott az elnök, hogy a színvonal emelésével és a szezon meghosszabbításával orvosolható lenne a probléma, illetve a balatoni régió próbáljon jobban koncentrálni – a turisztika mellett – más gazdasági területek kiemelt fejlesztéseire.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A balatoni turizmus gondjai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást