Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Új szemléletet tükröz a kormány lépése

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. július 16. 16:30
A pénteken elfogadott 2020-as költségvetés egyik legfontosabb jellemzője a hiányszám. A kormány ugyanis a korábbi terveit felülvizsgálva 1 százalékos hiánycélt tűzött ki, ez pedig komoly fordulat a korábbi évekhez képest – mondta az InfoRádiónak Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.

A magyar viszonyokhoz képest egyedülálló az 1 százalékos, jövő évre kitűzött költségvetési hiánycél, ennyire alacsony ugyanis még nem volt, amennyiben ez összejön, emelte ki Csiki Gergely az InfoRádiónak nyilatkozva.

A másik különlegessége a jövő évi költségvetési hiánycélnak, hogy amennyiben a kormány nem költi el a rendelkezésre álló szabad tartalékot, akkor ez kioltja majd a költségvetés hiányát, és

nullás lehet a jövő évi büdzsé,

tette hozzá az elemző.

"Nyilvánvalóan ez nehéz lesz, mert általában a szabad tartalékokat a kormány előszeretettel költi el, de amennyiben ennek egy részét zárolja negyed évre, amit az MNB is javasol, akkor könnyedén előfordulhat, hogy jövőre nem lesz költségvetési hiány" – mutatott rá a Portfolio munkatársa.

De az is ritkaság, jegyezte meg meg Csiki Gergely, hogy a kormány – hosszú évek után – most

nem emelte az adott év hiánycélját tovább, hanem csökkentette.

Jó pár évvel ezelőtt 1,5 százalékot tűzött ki célul, ennek fényében ez az 1 százalékos hiánycél ambiciózusabb.

Az, hogy szufficites legyen a költségvetés, illetve

az 1 százalékos költségvetés teljesen új szemlélelet tükröz,

mondta Csiki Gergely. 2016-ban volt egy 1,5-1,6 százalék környéki költségvetési hiány, ami a legalacsonyabb volt az eddigi évtizedekben, a mostani ahhoz képest is javulást jelentene, ismételte meg.

A jelenleg rendelkezése álló kitekintő alapján 2023-ban lesz 0 százalék a költségvetés egyenlege, ezt követően válhat reálissá a kormányfő vállalása, amit később a pénzügyminiszter is megerősített, a többletes büdzsé, mondta a Portfolio munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új szemléletet tükröz a kormány lépése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást