Nyitókép: Pixabay

Megmondta a jegybank igazgatója, hogyan lehet beszámítani a babaváró kölcsönt

InfoRádió
2019. június 29. 11:00
A jelzáloghitelek esetében 75 százalékig önrészként is figyelembe vehető majd a babaváró hitel - erősítette meg az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. Banai Ádám azt is közölte, hogy a babaváró kölcsön törlesztő részlete a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatójában mindig a ténylegesen fizetendő értéken lesz figyelembe véve. Sipos Ildikó interjúja.

A Magyar Nemzeti Bank is nagyon fontosnak látja azokat a célokat, amelyeket a kormány a babaváró kölcsönnel akar elérni, nevezetesen

a demográfiai fordulat alapjainak megteremtését

- mondta Banai Ádám. Hozzátette: éppen ezért az MNB, amennyire lehet, támogatja ezt, azzal együtt, hogy fontos fenntartani: a hitelezés továbbra is körültekintően történjen Magyarországon.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a személyi kölcsönök beszámítását jelzáloghitelbe önrészként nem tartja elfogadhatónak a Nemzeti Bank, ugyanakkor

a babaváró kölcsön összege 75 százalékig önrészként is figyelembe vehető a jelzáloghitelnél.

A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóval (JTM) kapcsolatban fontos, hogy a babaváró kölcsön törlesztőrészletét a ténylegesen fizetendő értékkel kell figyelembe venni a JTM-be.

Hitelkiváltásra is fel lehet használni a babaváró kölcsönt.

Amennyiben a jövedelemarányos törlesztőrészlet-szabályoknak megfelelő módon zajlik ez a hitelkiváltás, abban az esetben nem is kell vizsgálni a JTM-et.

Az már látszik, és a bankok is megerősítik ezt, hogy nagyon erőteljes az érdeklődés a babaváró kölcsön iránt. Arra lehet tehát számítani, hogy roham indul majd a termékért, hiszen ez egy nagyon kedvező konstrukció - hangsúlyozta az igazgató.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
190628 GAZ1 1332 MNB a babaváró hitelről Banai int SI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást