Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Van megoldás az albérletgondokra, azonban rendkívül költséges

Infostart
2019. június 19. 13:43
Nincsenek könnyű helyzetben, akik albérletet keresnek, kínálat van bőven, de az árak rendkívül magasak. Egy komplex program lehet a megoldás, amely viszont igen költséges, írja a Világgazdaság.

A lapnak nyilatkozó Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint egyetlen keresetből ma egy átlagos bérleti díjat lehetetlen finanszírozni, emiatt inkább párban vagy fiatalok többen együtt, közösen vesznek ki lakást.

Ez a helyzet hosszabb távon változhat.

Az állam kézbe vehetné az irányítást a piacon.

Ehhez csak egy állami bérlakásprogramot kellene indítani, ami nemcsak a rászorulóknak, hanem az átlagbérből élő családoknak is segítséget nyújtana.

A megvalósítás természeténél fogva azonban rendkívül költséges, hívta fel a figyelmet a szakértő. Óvatos becslések szerint is csak Budapesten több mint 150 milliárd forintba kerülne, hiszen legalább tízezer ingatlant kellene építeni. A programnak ekkor lehetne érezhető hatása a piaci bérleti díjakra is, olvasható a Világgazdaság honlapján.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa is egyetért, hogy a program magas építési költségekkel járna, emiatt a rendszerbe szerinte nemcsak új építésű ingatlanokat kellene behúzni, hanem a meglevő bérlakásállományt kellene egységes kezelésbe vonni.

Balogh László végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami beavatkozások mindig nagy hatással vannak az ingatlanpiacra, ezért

óvatosan és körültekintően kell lépni.

Elsősorban azt kell ilyenkor megvizsgálni, hogy elérhető-e a kívánt cél, és hogy milyen piaci és társadalmi „mellékhatásai” vannak.


KAPCSOLÓDÓ CIKK: