Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Tetszett a cégeknek a jegybank új programja

InfoRádió
2019. május 8. 18:31
Élénk érdeklődést mutatnak a nagyvállalatok felsővezetői a Magyar Nemzeti Bank júliustól induló növekedési kötvényprogramja iránt - közölte Nagy Viktória, az MNB igazgatója azután, hogy Matolcsy György, a jegybank elnöke a héten bemutatta az új kezdeményezést néhány érintettnek.

A vállalati kötvényvásárlás csak júliustól indul, de az elmúlt hónapok is a program részleteinek kidolgozásával és a vásárlások előkészítésével teltek – közölte az InfoRádióval Nagy Viktória, a jegybank igazgatója. Mint kifejtette, kidolgozták a terméktájékoztatót és a vállalatok számára útmutatót tettek közzé, valamint a napokban szemináriumot tartottak több mint száz cég felsővezetője számára, ahol bemutatták a program részleteit.

Nagy érdeklődés mutatkozik a program iránt

– emelte ki az igazgató.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a MNB honlapján egy regisztrációs felületen keresztül lehet jelentkezni a részvételi szándékot, ez az első és legfontosabb lépés. A regisztráció után a következő lépés, hogy a vállalatoknak ki kell választaniuk egy befektetési szolgáltatót (bank, brókercég), aki végig vezeti őket a kötvénykibocsátás folyamatán

Nagy Viktória kifejtette: a kötvény alapvetően egy egyszerű finanszírozási forma, ahol a kibocsátó kötelezettsége a kamatok előre meghatározott időközönkénti megfizetésére, valamint a kölcsönvett összeg jellemzően futamidő végén történő visszafizetésére terjed ki. Nagy előnye a bankhitellel szemben, hogy a kibocsátó vállalat lényegében minden fontos kondíciót (futamidő, kamatozás, tőkefizetés módja) a saját igényeihez igazíthat. Teheti mindezt úgy, hogy a bankhitellel ellentétben a bevont forráshoz nem szükséges hitelcélt rendelnie – sorolta az előnyöket.

A program keretében a jegybank 300 milliárd forint keretösszeg erejéig vásárol hazai székhelyű, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, jó minősítéssel rendelkező kötvényeket.

Az elsődleges és másodlagos piaci vásárlások eredményeként egy kibocsátott kötvénysorozat összesen legfeljebb 70 százalékát birtokolhatja a jegybank, egy vállalatcsoporttal szembeni kitettsége pedig nem haladhatja meg a 20 milliárd forintot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Viktória, az MNB igazgatója a növekedési kötvényprogramról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást