Meglódult a forint és kitart az ereje

InfoRádió
2019. január 17. 20:43
Rég nem látott mértékben erősödött a forint az elmúlt két napban. Csütörtök este a korábbi 324 után, csak 319 forintot kellett fizetni egy euróért.

Az elmúlt hetekben a forint 321-323 közötti sávban ingadozott az euróval szemben. A keddi 2,8 tized százalékos inflációs adat közlése után viszont hirtelen gyengülni kezdett, egy euróért 324 forintot is kellett fizetni. Ez után következett az erősödés – mondta Takács Ádám, az Erste üzletkötője.

Szerda dél körül azután Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a bécsi Euromoney konferencián arról beszélt, hogy amennyiben az éves adószűrt maginfláció eléri, illetve meghaladja a 3%-ot, az a jegybank számára elegendő bizonyíték lesz arra, hogy meg kell kezdeni a monetáris politika szigorítását. Takács Ádám felidézte, ez a nyilatkozat váratlannak számított, és egy hirtelen fordulást okozott a deviza ármozgásában. "Egyből 322-ig visszaerősödött a forint, majd átvitte a 320-as szintet és most is akörül zajlik a kereskedés".

Takács Ádám a forint árfolyamának a gazdaságra gyakorolt hatásáról is beszélt. "Mivel a jegybank folyamatosan azt kommunikálta, hogy nincs árfolyamcél és az egyetlen horgonyuk az infláció, ezért a piac gyakorlatilag megszokta a korábbi forintárfolyamot.

A szakember szerint a forint elérheti a 318-as szintet is, viszont – ha ez megtörténik – megállhat az erősödés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forinterősödés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást