Nyitókép: Pexels

Párbeszéd a gazdaságról: az arany önmagában értéket hordoz

InfoRádió
2018. december 5. 17:21
Az arany önmagában testesít meg értéket, segít a kockázatok kezelésében, ezért számít speciális fizetési eszköznek – derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorából, amelynek ezúttal Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza, gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója, Juhász Gergely, a Conclude Zrt. vezérigazgatója és Schmidt Kálmán, az Arany Piac Kft ügyvezető igazgatója volt a vendége.

Az arany szerepében alapvetően nincs változás: véd a váratlan kockázatoktól, befektetési eszközként pedig javítja egy portfólió kockázathozamát – mondta a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza, gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Palotai Dániel hozzátette: miután az arany a jegybankok szempontjából az egyik legfontosabb tartalék, ezért növelte meg nemrég az MNB is az aranytartalékát.

"Az aranytartalék gazdaságstabilizáló és gazdaságstratégiai jelentőséggel bír, nem véletlen, hogy a nagy jegybankok tetemes aranytartalékkal rendelkeznek a napjainkig. A Magyar Nemzeti Bank is hasonló, nemzetstratégiai okokból növelte az aranytartalékát 31,5 tonnára.

Amikor a piacok rosszul alakulnak, turbulens válságkörnyezet van, akkor az arany ára jellemzően emelkedni szokott, és kiegyenlíti a jegybanki tartalékban a különböző árfolyammozgásokat"

- érvelt az MNB lépése mellett Palotai Dániel.

A Conclude Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az éves aranykereslet 10 százalékát az ipar használja fel, és kitért arra is, hogy milyen szintet ért el az MNB a aranytartalék növelését követően.

"Ezzel a 31 tonnával Magyarország felzárkózott a középmezőnybe. 4,4 százalék a devizatartalékon belüli arány.

Ez a három gramm/állampolgár mennyiség értéke 35 ezer forint"

- mondta Juhász Gergely.

Schmidt Kálmán, az Arany Piac Kft ügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy becslések szerint a világtörténelem során eddig mennyi aranyat termeltek ki, és ez a mennyiség hogyan oszlik meg az egyes piaci szereplők között.

"Nagyjából 180-185 ezer tonna aranyat termeltek ki eddig a történelem folyamán,

és ez a nagyságrend a mai napig jelen van a világban. Durván 35 ezer tonna van a jegybankok készletében, a többi magánkézben van, vagy ékszer, vagy befektetési rudak, vagy elektronikus eszköz formájában" - mondta Schmidt Kálmán.

A szakértők kiemelték, hogy az arany azért speciális fizetési eszköz, mert az értéke nem függ senki szavahihetőségétől, fizetési képességétől vagy fizetési hajlandóságától, vagyis önmagában testesíti meg az értéket.

A témáról bővebben hallhatnak szerda este 7 órától, az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában.

A magazin eddigi témáiról itt olvashat. A korábbi adásokat meg is hallgathatja, vagy akár meg is nézheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Párbeszéd a gazdaságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást