Nyitókép: Pixabay.com

Egyre több jelzáloghitel dől be

Infostart
2018. november 19. 13:00
Megugrott nyár végén, ősz elején az újonnan bedőlő jelzáloghitelek száma – derült ki egy szakmai konferencián a Központi Hitelinformációs Rendszer adataiból.

A régi nevén BAR-listán lévők kétharmada ma már nem a bankoknak, hanem a hitelüket megvásárló követeléskezelőknek tartozik – írja a Portfolio.

Felfalusi Péter tájékoztatása szerint 38 tagot számlál a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ), az összes meghatározó követeléskezelő ma már tagja a szervezetnek. Felfalusi Péter elnök azt is elmondta az Országos Követelésmanagement Konferencia nyitóelőadásában, hogy a megbízásos piac továbbra is szűkül, miközben a követelésvásárlási piac továbbra is aktív. A fedezetlen piacon a volumen és a csomagok darabszáma csökkent, a fedezetesen pedig már csak kevés nagy banki csomag került eladásra.

Mint mondta, mára a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került követelések kétharmada követeléskezelő cégeknél van.

Folyamatosan nő a perek és végrehajtások száma.

300 ezer fizetési meghagyás és 700 ezer végrehajtás van folyamatban, ezekkel szemben 200 ezer egyezség áll, ami aktív kommunikáció esetén 60 százalékban sikeres.

Az elnök hangsúlyozta: a MAKISZ reméli, hogy tavasztól a kormányzat élénken foglalkozik a követeléskezelési törvényre vonatkozó igénnyel, és az önkormányzati választások után elfogadhatják a jogszabályt.

Felfalusi Péter szerint 2019-ben fennmaradhat a háztartások magasabb teljesítőképessége, tovább emelkedhetnek a lakásárak, és emelkedhetnek a hozamok, negatívan hatva a portfóliók árára.

A jövő év fontos feladata lehet a perrendtartás jelenlegi gyakorlatának javítása is.

A MAKISZ elnöke azt is kiemelte, hogy a pénzügyi vállalkozások bankadója – a bankokkal és a brókercégekkel ellentétben – nem csökkent, a követeléskezelési törvényhez hasonlóan ebben is szeretnének jövőre előrelépést elérni.

Kiss Attila, a Központi Hitelinformációs Rendszert üzemeltető BISZ Zrt. szenior üzletfejlesztési managere a lakossági hitelpiac egyes adatait ismertette saját statisztikáik alapján.

A magyar lakossági hitelek 13 százalékát teszik ki a jelzáloghitelek, a szerződött ügyfelek harmadának van jelzáloghitele, a kihelyezett összegnek azonban a kétharmada jelzáloghitel.

2014 ősze óta nőtt a lakáscélú jelzáloghitelek száma, a többi jelzáloghitel darabszáma viszont csökkenő pályán van. Míg 2014 őszén összesen 1,2, millió, ma kevesebb mint 1 millió jelzáloghitel-szerződést tartottak nyilván a KHR-ben. A nem teljesítő hitelek aránya a teljes pénzügyi rendszerben 18 százalék.

Megindult az újonnan nem teljesítő jelzáloghitelek számának gyarapodása,

míg a június idei mélyponton csak 814, augusztusban már 1269, szeptemberben pedig 2487 jelzáloghitel vált nem teljesítővé – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója elmondta: évente 40 ezer cég szűnik meg a közel 560 ezerből, ezekhez összesen 1,9 millió magánszemély tartozik. Van olyan magánszemély, aki 1255 cégnek a tulajdonosa, ennek 95 százalékát számolták fel vagy kényszertörölték, vagy áll ilyen folyamat alatt.

A szakértő szerint

a cégek előminősítésével és monitoringjával nagyon sok fizetési, bedőlési problémát meg lehet akadályozni,

figyelembe véve, hogy a halasztott fizetésű B2B-számlák aránya Magyarországon sokkal magasabb, mint másutt az EU-ban.