Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Hernádi Zsolt: a változás iránya látható, a sebessége nem

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. június 13. 18:12
A változások gyorsabban következnek be, mint arra számítani lehet, csak a fejlődés irányát lehet látni a sebességét nem – mondta az InfoRádiónak adott interjúban a Mol vezérigazgatója. Hernádi Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpontjának "Társadalmi Jövőképesség-Egy új tudományterület bemutatkozása" című konferenciáján adott elő.

Hernádi Zsolt úgy fogalmazott, látni azt a generációt, amelyiknek már mások a fogyasztási igényei, már nem birtokolni, hanem használni akarják a dolgokat és azok élvezeti részét megfogni.

Éppen ezeknek a változásoknak elébe menve vesz részt a Mol az olyan megosztáson alapuló fejlesztésekben mint a Mol Bubi és a Mol Limo. A Mol vezérigazgatója hagngsúlyozta, hogy ezek a fogyasztói igények exponenciálisan nőnek, ezért

társadalmasítani kell bizonyos termékeket, azt kell megbecsülni, hogy mennyi lesz a vélhető, jövőbeni igény rá.

Arra a kérdésre, hogy meddig szól a Mol stratégiája Hernádi Zsolt úgy fogalmazott, a stratégiának mozgósító erejűnek kell lennie a cégen belül is és a részvényesek felé is.

A jövőképességen van a hangsúly.

A Mol-nak 2030-ig van egy terve arról, mit szeretne megvalósítani, de miután csak a fejlődés irányát lehet látni, a sebességét nem, ezért a cégnek rohamos ütemben kell felmérnie a jövőbeni változásokat, hogy ne késsen le róluk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hernádi Zsolt a jövőről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hernádi Zsolt az Arénában 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hernádi Zsolt az Arénában 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást