Nyitókép: Rosta Tibor

Csányi Sándor: fenntartható a gyors növekedés Magyarországon

Infostart
2018. április 26. 20:16
Középtávon fenntarthatónak látja a magyar gazdaság növekedést az OTP bank elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: mivel nagyon kedvezőek az elmúlt évek folyamatai és a magánberuházások, illetve a lakossági fogyasztás is nő, így mindenképpen fenntartható a gyors növekedés és az államadósság GDP-arányos csökkentése Magyarországon.

Csányi Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy a magyar gazdaság már az uniós pénzek nélkül is képes lenne növekedni, de hozzátette: ezek a források gyorsítják a felzárkózást.

Az OTP elnök-vezérigazgatója az euró bevezetését távlati célnak tartja.

Csányi Sándor az állam legfontosabb feladatának a versenyképes környezet biztosítását nevezte. Azt mondta, hogy az infrastruktúrát kell javítani, az indokolatlan terheket pedig csökkentenie kell az államnak.

Kiemelte, hogy versenyképesnek kell lennie az adórendszernek, beleértve az összes adófajtát, nem egyedül a társasági nyereségadó csökkentése fontos, hanem a munkabéreket terhelő járulékoké is. Óriási jelentőségű volt a társasági adó csökkentése - hangsúlyosta, ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt néhány év jelentős bérnövekedése miatt a vállalati kedvezmények többségében a munkavállalókhoz kerültek, béremelés formájába.

Csányi Sándor beszélt a jogrendszer kiszámíthatóságának fontosságáról is. Mint mondta: emellett a jogrendszernek legyen meg a képessége arra, hogy gyorsan tudjon alkalmazkodni az új gazdasági és egyéb körülményekhez.

Beszélt arról is, hogy növekszik az igény a hitelek iránt, és a lakossági hitelezés nem jelent veszélyt a következő években.

Megjegyezte: ha valaki tud hosszú távra felvenni alacsony fix kamatozású hitelt, akkor a beruházásait érdemes előrehozni, de szerinte a világban már látszik, hogy dollárban már elkezdődtek a kamatemelések és az is várható, hogy az euró-hiteleknél is be fog következni. Arról is beszélt, hogy nagyon nehéz hosszú távra fix alacsony kamatot elérni hiteltárgyalásnál, így aki tud ilyet szerezni, az most kösse meg.

Az OTP nyereségének felhasználásáról Csányi Sándor elmondta: az OTP egyrészt organikus növekedést akar elérni, vagyis a meglévő ügyfélkörnek minél több terméket értékesíteni, továbbá új ügyfeleket szerezni. Másrészt

a már meglévő piacokon új bankokat is terveznek vásárolni. Kiemelte a bank tavalyi vásárlásait a horvát és a szerb piacon, amelyekkel jelentősen tudták emelni piaci részesedésüket az adott országban.

Mint mondta: ezt a stratégiát kívánják folytatni a jövőben is, a terveik szerint akár 5-6 bankot is vásárolnak a következő egy-két évben.