Nyitókép: Oláh Tibor

Újra a csúcson az Airbnb

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. április 2. 16:50
2017 közepére a budapesti Airbnb-s férőhelyek száma csaknem elérte a fővárosi szállodák kapacitását - derül ki egy a Közgazdasági Szemlében megjelent kutatásból. A részletekről Jancsik András egyetemi docens, a kutatás vezetője beszélt az InfoRádiónak.

Megjelent egy új tanulmány, ami komoly, négy évig tartó adatgyűjtés alapján próbál meg választ adni a budapesti Airbnb-piac nagy kérdéseire - írja az Index.

A részletekről Jancsik András egyetemi docens, a kutatás vezetője beszélt az InfoRádiónak.

2017 elején a hozzáférhető adatok alapján azt lehetett mondani, hogy Budapesten véget ért az Airbnb-láz, és egyre kevesebben vettek lakást azzal a céllal, hogy rövid távra adják ki turistáknak. Az új Közgazdasági Szemlében megjelent kutatásból viszont kiderül, hogy a budapesti Airbnb-s férőhelyek ideiglenes stagnálása után megint nőni kezdett a kiadott lakások száma.

"2017 nyarára a a vizes VB idejére a magánszállásokon a férőhelyek száma majdnem elérte az összes szállodai férőhely számát Budapesten."

Ez több mint 43 ezer férőhelyet jelent - mondta Jancsik András a kutatás vezetője.

Az adatok alapján az is kiderül, hogy nagyon sokan foglalkoznak professzionálisan Airbnb-s lakáskiadással. Budapesten az összes Airnbn-n kiadott lakások több mint felét olyan tulajdonosok üzemeltetik, akik egyszerre legalább 2, vagy több lakást adnak ki.

Jancsik András szerint akár egy lakással is lehet jövedelemteremtő tevékenységet folytatni.

"Az átlagok szintjén azt láttuk, hogy minél több lakást üzemeltet valaki, annál hatékonyabb lehet a munkája, mert az egy lakásra jutó bevétel növekszik.

Azt kalkuláltuk, hogy akik 1 lakást üzemeltetnek, azok átlagosan havonta közel 600 eurónyi bevételt realizálnak, aki pedig már 6-10 lakás közötti mennyiséggel rendelkezik, az 850 eurót ér el havonta lakásonként átlagosan."

Kb. 300-an vannak azok, akik 10, vagy annál több lakással rendelkeznek. Ilyen lakás van összesen közel 2000 a piacon. Az igazán nagy tételben dolgozók, 50 lakás fölött/tulajdonos, ez kevesebb, mint 10 ilyen van a piacon összesen -tette hozzá a szakértő.

A tulajdonos megnevezés talán nem is helyes, mert valójában üzemeltető cégek azok, akik aztán profin működtetik őket. A tulajdonostól gyakorlatilag bérbe veszik a lakást, és az Airbnb rendszerén keresztül tovább értékesítik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Airbnb újra a csúcson
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást