Megbüntettek egy biztosítót a kgfb-tarifa miatt

InfoRádió
2017. december 27. 11:31
Az MNB kötelezte az Allianz Hungária Biztosítót, hogy a jogszabálynak megfelelően változtassa meg a 2018. január 1-jétől érvényes kgfb-tarifáját és tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki rá. A biztosító – kármentes vezetőkre vonatkozó – egyik tarifálási eleme révén ugyanis egyes újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.

A Magyar Nemzeti Bank felügyelési tevékenysége során ellenőrizte az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (Allianz Biztosító) 2018. január 1-jétől alkalmazandó, a biztosító által már meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifáját.

A jegybank megállapította, hogy a biztosító a díjtarifában egy, a kármentes vezetők kedvezményét meghatározó korrekciós kedvezményt is alkalmaz. Ennek egyik eleme szerint kedvezménynek számít a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzembentartó az adott gépjárműtípusnál (pl. mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt kgfb-szerződést). Márpedig az Allianz Biztosító meglévő ügyfelei e feltételnek nem tudnak eleget tenni, tehát ez a kikötés őket anyagilag hátrányosan sújthatja, hacsak nem üzemeltetnek párhuzamosan azonos gépjármű kategóriába tartozó legalább két gépjárművet (utóbbi esetben a kedvezménynek nem volt feltétele az üzembentartói minőség korábbi hiánya) – írja közleménylében az MNB.

A kgfb-ről szóló törvény viszont egyértelműen meghatározza, hogy

a díjtarifa nem tartalmazhat különbségtételt az új szerződés üzembentartójának a javára azon az alapon, hogy a szerződés új szerződésnek minősül.

A jogszabály éppen az ellenkező megkülönböztetésre adna csak módot, azaz a régi biztosítottak díja lehet alacsonyabb.

Így az MNB arra kötelezte az Allianz Biztosítót, hogy a jövő év januárjától alkalmazandó díjtarifájában mellőzze a kármentes vezetők kedvezményére vonatkozó korrekciós tényezőt. A kötelezésnek megfelelően módosított díjtarifát a biztosítónak két munkanapon belül ismételten közzé kell tennie honlapján, illetve az MNB és a Magyar Biztosítók Szövetsége weboldalain. A jegybank határozata mindemellett a kifogásolt kedvezménnyel már korábban létrejött szerződések díját nem érinti.

Az MNB a történtek miatt 10 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a biztosítóra.