Veszélyes csapda a hazai üzletekben

InfoRádió
2017. december 18. 06:31
Érdemes körültekintően tájékozódni, mielőtt belevágunk abba, hogy hitelre vásároljunk. Minden felmerülő költséget előre tisztázni kell, hiszen attól még, hogy az adott hitel kamat mentes, terhelhet minket kezelési költség, egyéb díj – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, amely más csapdákra is figyelmeztetett.

Pár nap, és itt a karácsony – sokan most is az utolsó percben próbálják meg beszerezni az ajándékokat. A fogyasztók egy része azonban nincs tisztában az alapvető jogaival és kötelezettségeivel, pedig ezek birtokában mindenki megkönnyítheti a dolgát a vásárlás terén, és elkerülheti az ünnepek utáni ügyfélszolgálatokon való sorban állást és bosszankodást – jelezte keddi a Magyar Idők beszámolója szerint a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Nem árt tudni, hogy karácsonyig a szervezet ügyeletet tart fenn, így bátran fordulhatunk hozzá.

A FEOSZ már most felhívta a figyelmet egy-két fontos szempontra. A nullaszázalékos kamat például nem egyenlő az ingyenhitellel. Sok helyen kínálnak akciós árukölcsönöket, ezáltal még inkább arra serkentik a fogyasztókat, hogy akár erőn felül is vásároljanak. Érdemes azonban a megfelelő információkat beszerezni, mielőtt belevágunk abba, hogy hitelre vásároljunk. Mindenképpen fontos előre érdeklődni minden felmerülő költségről is, hiszen ha az adott hitel kamatmentes is, terhelhet minket kezelési költség, egyéb díj, amelyek már nem teszik annyira vonzóvá az adott hitelkonstrukciót.

Fogyasztói hitel esetén minden esetben élhetünk az előtörlesztés lehetőségével is, ezzel is csökkentve a járulékos fizetési kötelezettségünket, illetve

akár meg is gondolhatjuk magunkat és 14 napon belül elállhatunk a hitelszerződéstől nemcsak akkor, ha még nem folyósították a hitelt, hanem a folyósítást követően is.

Hibás termékek esetén a fogyasztók úgynevezett szavatossági igényeket érvényesíthetnek a kereskedőkkel szemben: kérhetik elsősorban a termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban pedig vételár-leszállításra vagy a teljes vételár-visszatérítésre, illetve a kereskedő költségén történő kijavíttatásra jogosultak. Ezen igények a karácsonyi időszakban leárazott, akciós termékekre is vonatkoznak – ha a vásárláskor a vevő nem tudott a hibáról.

 Netes vásárlásnál lehetőség van a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállni a szerződéstől. Fontos, hogy az elállást írásban, igazolható módon szükséges a fogyasztónak megtennie, illetve saját költségén kell a megrendelt árut a vállalkozásnak visszajuttatnia. Nemcsak a vételárat jogosultak visszakapni ebben az esetben, hanem a teljes kifizetett összeget, beleértve az eredeti szállítási költséget is, ha volt ilyen.

Felhívták még a figyelmet a vitás esetek rendezésénél a békéltető testületek segítő munkájára.