Meglepő fordulat a bolti nejlonzacskók ügyében

InfoRádió
2017. október 16. 18:29
Mégsem emelné a kormány a műanyag tasakok környezetvédelmi termékdíját.

A Földművelésügyi Minisztérium egy jogszabály-módosítással emelte volna a reklámhordozó papírok, valamint a műanyag bolti zacskók környezetvédelmi termékdíját. Előbbi esetében kilónként 114 forintra nőtt volna a díj az eddigi 85 forintról. A zacskók esetében konkrét díjemelésre nem került volna sor, de a termékek tervezett átsorolása miatt a műanyag bolti zacskók egy jóval nagyobb közteherrel sújtott kategóriába kerültek volna.

A parlamenti vita során a törvényalkotási bizottság egy olyan javaslattal állt elő, hogy inkább ne változzon semmi a díjra vonatkozó törvényi feltételek közül. Azzal indokolják a földművelésügyi tárca szándékaival szemben álló módosítást, hogy az Európai Unióban éppen folyamatban van egy hulladékgazdálkodási koncepció kidolgozása, és felesleges lenne elébe menni az eseményeknek - írja az mfor.hu.

Az Európai Bizottság a "körkörös gazdaságról" szóló jogszabály-csomag keretében kezdeményezte a hulladékgazdálkodási szabályozás elveinek, fogalmainak, főbb rendelkezéseinek, illetve a tagállamokat érintő hulladékgazdálkodási célkitűzések módosítását. A csomag elfogadására azonban még nem került sor. Ezért az a döntés született, hogy addig ne emeljék a hulladékgazdálkodási célú fizetési kötelezettségeket, mert lehet, hogy ezek később indokolatlan többletterheket jelentenek majd a nemzetgazdaság szereplőinek.