Brit és ausztrál kutatók nemrégiben publikált tanulmánya szerint a mindennapi élet néhány területének apró pozitív fejlesztései nagyobb egészségügyi előnyökhöz vezethetnek, mint egyetlen terület önmagában történő, akár nagyobb javítása – írja a The Lancet tudományos folyóiratban publikált cikk nyomán a hvg.hu.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok az egészen csekély életmódbeli változtatások, amelyek kimutatható egészségügyi előnyökkel járnak. Összesen 60 ezer ember adatait vizsgálták meg, amiket az Egyesült Királyság Biobankjában tárolnak. Dokumentált szokásaikat összevetették az egészségi állapotukkal és az elméleti teljes élettartamukkal – ezeket statisztikai modellezéssel számították ki. Rájöttek, hogy
egy évvel tovább éltek azok, akik mindössze öt perccel többet aludtak, két perccel több mérsékelt mozgást vagy intenzív fizikai aktivitást végeztek és naponta fél adag zöldséggel többet ettek, mint a vizsgálatba bevontak alsó öt százalékába tartozó, legrosszabbul teljesítők.
Külön kihangsúlyozták a kutatók, hogy ez a javulás nagyobb, mint a részek összege. Ahhoz például, hogy valaki nyerjen plusz egy évet, 25 perccel kellene többet aludnia egy éjszaka, ezt a luxust viszont kevesen engedhetik meg maguknak.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a leghosszabb ideig azok maradtak egészségesek, akik az említett viselkedési formák legoptimálisabb kombinációját (legalább 40 perc mérsékelt vagy intenzív testmozgás, napi hét-nyolc óra alvás és általánosságban egészséges étrend) mutatták.
Stephen Burgess, a Cambridge-i Egyetem statisztikusa kissé szkeptikusan áll a dologhoz, és úgy véli, a tanulmány nem bizonyítja, hogy ezek a szokások bizonyossággal javítják az egészséget. Azt modellezik ugyanis, hogy mi történhet az élettartamunkkal, ha ezen tényezők megváltoztatása javítja az egészséget. Ettől függetlenül ő sem vitatja annak a megállapításnak a helyességét, hogy ezeknek a tényezőknek a kis változásai valószínűleg előnyösek. De hogy a számok pontosak-e vagy sem, az – szerinte – kevésbé világos. Azzal viszont egyetértett, hogy az eredmények megerősítéséhez további kutatásokra lesz szükség.