Nyitókép: Pexels

Gadó Klára: az időskori alultápláltság nem törvényszerű, sőt megelőzhető

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2025. október 24. 16:00
A Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, miért fontos, hogy már fiatal korban hozzászokjunk egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendhez, illetve arról is, miért alakulhat ki idős korban étvágytalanság, ebből következően pedig alultápláltság, és mit lehet ez ellen tenni.

Számos fiziológiai változás hatására az idősek sokszor kevesebbet esznek és isznak, mint amire a szervezetüknek szüksége lenne, így fokozottan veszélyezteti őket a kiszáradás és az alultápláltság – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem. Gadó Klára, az intézmény Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának igazgatója szerint azonban odafigyeléssel és megfelelő étrenddel ez elkerülhető. Sőt, a helyes diéta még a demencia megelőzésében is segíthet.

„Az idős emberekben sok fiziológiás, tehát természetes változás megy végbe, például csökken az izomerő, csökken a mozgásigény, és ennek megfelelően a kalóriaigényük is kisebb lesz, legalább 15-20 százalékkal a fiatalokéhoz képest” – mondta Gadó Klára. A szakértő más változásokat is felsorolt, mint az ízértékelés és a szaglás megváltozása, illetve a szomjúságérzet hiánya, ami miatt kevesebb folyadékot is fogyasztanak az idősek, ezért sokszor fordul elő esetükben kiszáradás, alultápláltság. Hozzátette, mindez természetesen nem törvényszerű.

Az igazgató kiemelte: lehet ez ellen tenni, és óriási szerepe van a megelőzésnek. A legyengült állapotot sokkal nehezebb megfordítani, mintsem tudatosan megelőzni a kialakulását.

Fontos a sok mozgás, az agy karbantartása, és lényeges az egészséges táplálkozás is,

a legjobban pedig az jár, aki már fiatal korától kezdve olyan étrendhez szokik, ami jó az egészségnek. Az idősek szempontjából nézve talán még nagyobb a szerepe a minőségi étkezésnek, így a megfelelő mértékű fehérjebevitelnek, a rostoknak, valamint a szénhidrátok közül is előnyben kell részesíteni az összetett szénhidrátokat, amik nem emelik meg hirtelen a vércukorszintet, hanem egyenletesen tartják azt. Gadó Klára szerint a mediterrán diéta ebből a szempontból a legjobb, mivel sok zöldséget tartalmaz, omega-3 zsírsavakban gazdag zsiradékokat, bővelkedik rostokban, teljes kiőrlésű péksüteményeket részesít előnyben, ami pedig külön kiemelendő, az az erjesztett, savanyított termékek fogyasztása. A szakértő leszögezte: ma már ismert, hogy a bélrendszer egészséges mikrobiomja a kognitív képességekre is jótékony hatással van.

A Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának igazgatója kijelentette, az idősek étvágyának javításában nem feltétlenül kell étvágyjavító készítményekre, „csodaszerekre” támaszkodni, számos más módja is van a hatás elérésének. Rendkívül fontos például a tálalás, tehát az, hogy vonzó, színes és étvágygerjesztő legyen az az étel, amit az idős ember elé teszünk.

A másik fontos, hogy a legtöbben nem szeretnek egyedül enni, viszont sokan lesznek magányosak idős korukra, ebből kifolyólag pedig nincs feltétlenül kedvük kizárólag saját maguknak főzni, illetve az ételt magukban elfogyasztani. Gadó Klára leszögezte, ez persze csak egy része a dolognak, hiszen sok idős küzd például nyelészavarral, ami például egy korábban kialakult stroke maradványa, a Parkinson-kór tünete, de sok demens betegnél is előfordul ilyen tünet. Ez pedig a félrenyelés kockázatával jár. A szakértő hangsúlyozta, hogy ezt szűrni kell a betegek körében, időben észre kell veni, hiszen lehet tenni ellene. Lehet az ételt pépesíteni, a folyadékokat sűríteni, és így megelőzhető az esetleges félrenyeléssel járó fulladás kockázata. Sokszor a rágás képességének csökkenése is szerepet játszik az étvágycsökkenésben. A fogak elvesztése, a protézis hiánya vagy a nem megfelelő protézis is okozhat gondot a táplálék elfogyasztásában.

Gadó Klára egyetért azzal, hogy bizonyos étrendek, például az említett mediterrán diéta, valamint az úgynevezett DASH-diéta segíthet megelőzni és lassítani a kialakuló demenciát. Hozzátette, nyilvánvalóan az étrend önmagában nem fogja ezeket a problémákat megoldani, szükséges mellé a mozgásgazdag életmód is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezt tegyük az időskori alultápláltság ellen - Gadó Klára, a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást