Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Kóbor János emléke miatt is perel az Omega gitárosa

Infostart
2022. január 19. 16:12
Egy amerikai sorozathoz használták fel az együttes egyik dalát, a tét a pénz helyett inkább a presztízs.

Az Omega engedélye nélkül használta fel a Hulu című streamingcég a Future Man című sorozathoz az Addig élj című dal angol verzióját. Az ügy már évek óta tart, de most előrelépés történhet – írja a Blikk.

Az együttes gitárosa, Molnár György ugyanis beszerezte azokat az okmányokat, amelyek bizonyítják, hogy a dal az ő és a tavaly decemberben elhunyt Kóbor János szerzeménye.

„Nem volt egyszerű utánamenni a dolgoknak, de másfél hónap kemény munka után egy szerzői és jogvédő iroda kiállított egy angol nyelvű igazoló okmányt, amely alátámasztja, hogy a dal a miénk” – mondta a lapnak a zenész. Hozzátette: ezt elküldte a sorozatot készítő cégnek, amely még nem válaszolt.

Molnár György hosszú macerára számít, de nem akarja annyiban hagyni a dolgot. „Nem a pénzről szól az egész, bár ha azt veszem, minimum 500 dollárt, azaz nagyjából 160 ezer forintot fizetnek az első alkalomért, amikor lejátsszák a sorozat elején a dalt, utána pedig már kevesebbet, de rendszeresen utalnak. Valaki ezt az összeget felvette, tehát jogtalanul szerzett hasznot a dalunkból. Ki fogom deríteni, ki volt az” – fejtette ki.

Hozzátette: Kóbor János emléke miatt is harcol az ügyben.