Nyitókép: Valuska Gábor

Megvan a Bocuse d'Or magyar győztese

Infostart
2021. október 21. 18:14
Dalnoki Bence nyert, Bíró Lajos pedig az Akadémia új díját, az Életmű-díjat vehette át.

A Hungexpón tartották a Bocuse d’Or magyar döntőjét négy szakács részvételével. A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt. A halétel kötelező alapanyaga a balatoni sudár ponty volt, amelyből éttermi stílusú tányért kellett készíteni, melyet két szervizben várt el a zsűri. A haltányér kötelező eleme a bezdáni pirospaprika is volt.

A hústéma kötelező alapanyag a mangalica volt, a teljes állat bármely része felhasználható volt. További kötelező elem volt a tarja és a nyelv is. A hústémában legalább három különböző köretnek és legalább egy mártásnak kellett szerepelnie. A csapatok reggel egy meglepetés alapanyagot is kaptak, ez a snidling volt.

  • Az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet.
  • A másodikban Kelemen Roland, a múltkori hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett.
  • A harmadikban a győztes Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje,
  • míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke dolgozott.

A kóstolózsűri tagjai a következők voltak: Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László. A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba kapott helyet.

Fotó: Valuska Gábor

A Magyarországon megrendezendő európai válogatót március 22-én tartják.