Vitáznak a zajok miatt a Balatonnál nyaralók

Infostart
2019. július 4. 15:03
A Balaton környéke nyáron megtelik emberekkel. A csapat egyik része a zajos fesztiválok miatt érkezik, mások csendes pihenésre vágynak, a maradék hétvégén bömbölteti a fűnyíróját. A polgármesterek fő feladata ilyenkor a békefenntartás.

A vendégek jelentős része a fesztiválokra érkezik, a települések idegenforgalmi bevételének meghatározó hányada innen származik. A fesztiválok azonban többnyire zajosak, ettől meg zabosak a helyiek és a nyaralótulajdonosok.

Ezt az ellentmondást próbálja kezelni Alsóörs polgármestere is.

Hebling Zsolt "matekozással" indít, amikor a VEOL-nak nyilatkozik. Mint mondja:

a fesztiválozók 30 millió forintot hoznak csak az önkormányzat konyhájára. "Településünk a turizmusból él, és az abból származó bevételekből tudja ellátni közfeladatait és komfortját növelni"

– hangsúlyozta a polgármester.

A fűnyírások zaja is gyakorta "felhallatszik" a polgármester irodájába, panaszok formájában. Azzal próbálja nyugtatni a helyieket, hogy elvárás az ingatlanok gondozottsága, ugyanakkor a tulajdonosok sokszor hétvégére érkeznek. Mikor berregnek tehát a fűnyírók?

Hétvégén.

"Olykor azt is elfelejtjük, hogy amikor mi építkeztünk, lehet, hogy azt a szomszédot zavartuk, akinek a felújítása pont nyáron zajlik – mivel télen nem lehet ezt elvégezni."

A fentiekből látszik, összetett a problémakör, ezért önkormányzatunk fokozatosan korrigálja csendrendeletét – mondja Alsóörs első embere. Például csendes pihenőt vezettek be délidőben, vagy a legújabb, hogy fél órával csökkentették a hétvégi időszak szabadtéri zeneszolgáltatási idejét.

A Pelso kemping eddig három fesztiválnak adott otthont. Az augusztus végi eseménynél pedig az éjféli időpontot engedélyezték, mivel a rendelet előtt lekötött programokról van szó.

Egyébként beszereztek hivatalos hangerőmérőt is, éjjelente szoros kapcsolatban voltak a szervezőkkel és többször beavatkoztak, de a déli szél sajnos nem tett jót a hangterjedésnek.

A Zorall fesztivál előtt megkövetelik az előzetes hangbeállást, ősszel pedig a szervezőkkel, a kemping tulajdonosával és a rendőrséggel kiértékelik a tapasztalatokat.

Más példák: a falunapot 22 órakor befejezték a korábbi éjfél helyett, a nyárbúcsúztató is ötnapos lett az eddigi tíz helyett, és a cirkusz a tavalyi több mint 50 nap helyett a településképi rendeletükben szabályozottan három hétig állíthat fel mutatványos sátrat.