Nyitókép: Pixabay

Ezren próbálják most kifogni a Balaton óriásait

Infostart
2019. április 15. 07:39
Elstartolt az ötödik IBCC (International Balaton Carp Cup), a világ egyik legnagyobb pontyfogó bajnoksága.

Közel ezer horgász teszi próbára szerencséjét és tudását azért, hogy kiderüljön: 140 óra után melyik csapat neve mellé kerül a legnagyobb szám, azaz kinek sikerült horogra akasztani a legtöbb, öt kilogramm fölötti pontyot, közölte honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Az ötödik Balatoni Pontyfogó Kupára huszonkét országból érkeztek horgászok, hogy kifogják a magyar tenger legnagyobb pontyait. A horgászok közel 140 órát töltenek majd a tónál azért, hogy megfogják, majd egy fénykép elkészítése után visszaengedjék a Balatonba a kifogott óriáspontyokat. Balatonalmáditól nyugat felé indulva, Keszthely érintésével, a déli-parton egészen Balatonakarattyáig több, mint 30 település részvételével, több mint 60 helyszínen találhatóak a kijelölt horgászhelyek. Idén 250 csapat nevezett, huszonkét országból.

A szervezők bíznak benne, hogy megdől a tavalyi rekord, amikor a horgászok mintegy 52 tonna pontyot fogtak, míg az IBCC történetének eddigi legnagyobb pontya 26,05 kilogramm volt - írja a veol.hu.