Mindenki veszélyben, támadnak az anyajegyek

Infostart
2017. június 17. 08:00
Ugrásszerűen megnőtt a bőrdaganatos betegek száma az elmúlt tíz évben, ezen belül a legsúlyosabb ráktípus, a melanoma előfordulása emelkedett a leginkább - mondta a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese. Holló Péter a megelőzésre és a rendszeres anyajegy-vizsgálatra hívta fel a figyelmet.

Rohamosan terjed a melanoma

– közölte a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese. Holló Péter hozzátette, az elmúlt tíz-tizenöt évben másfélszeresére nőtt a betegek száma.

„Ma évente nagyjából 2400 új eset történik és hatszáznál is több ember halálát jelenti. Ez nagyon magas szám.”

A melanoma az emberi szervezetben előforduló daganatok közül az egyik leggyorsabban növekvő gyakoriságú megbetegedés – mondta Holló Péter. Hozzátette, a legsúlyosabb bőrdaganattal leginkább veszélyeztetettek a világos bőrűek és szeműek, illetve azok, akiknek sok anyajegyük van.

„A melanoma kialakulásához sok tényező szükséges: fontos a genetikai háttér, az, hogy valakinek a családjában előfordult-e a betegség, de az is, hogy mennyi UV-fény éri a testfelszínt.”

Holló Péter kiemelte, tudományos adatok is alátámasztják, hogy a melanoma kialakulásában nagy szerepet játszik az is, hogy manapság sokkal többet tartózkodunk a napon, fedetlen bőrrel, mint ötven-száz évvel ezelőtt.

Megelőzés

Nagyon fontos a bőr rendszeres vizsgálata, különösen azoknak, akiknek sok anyajegye van – hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese.

„Nem csak régen meglévő anyajegyből alakulhat ki.

A melanomák körülbelül 30 százaléka alakul ki régi anyajegyből, a többi olyan bőrfelületen keletkezik, ahol korábban nem volt anyajegy.”

Holló Péter kiemelte, nagyon fontos

a testfelszín UV-sugárzás elleni védelme.

„A legjobb a ruhával való védekezés. A ruhával nem fedhető területeket pedig magas faktorszámú fényvédő krémekkel kell védeni, amely megvédi a bőrt a leégéstől és az UV-sugaraktól.”

Nagyon fontos a szemek védelme is, mert melanoma a szemben is kialakulhat – mondta a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese. Holló Péter felhívta a figyelmet, hogy a kisgyermekek bőre érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért az ő védelmük kiemelten fontos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Anyajegy-vizsgálat, napvédelem - így előzhető meg a rohamosan terjedő betegség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást