A magyar sztárséf utolsóként kezdhetett főzni a híres versenyen

InfoRádió
2017. január 24. 16:58
Kedden és szerdán zajlik a franciaországi Lyonban a Bocuse d'Or szakácsverseny döntője, ahol az európai versenyt nagy fölénnyel megnyerő Széll Tamás esélyesként képviseli Magyarországot.

Az első versenynapon az első 12 csapat mutatkozhatott be. Közülük Széll Tamásék utolsóként kezdhettek főzni, és így a 11 másik csapat után kerültek a tányérjaik a zsűri elé.

Először a vegetáriánus tálat szolgálták fel, amely a "Gyökerek & Levelek alatt" fantázianevet viseli. A fantáziadús menüsor pontos leírása a magyar Bocuse d'Or oldalon elolvasható.

Hungary ! #bocusedor

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép,

Minden ország belekomponált a fogásokba valamennyit a saját nemzeti gasztronómiai hagyományaiból. Széll Tamásék a fenti jeligével tokaji bort, tokaji ecetet, tökmagot, erdei medvehagymát, zellert, magyar szarvasgombát és paprikát használtak fel.

A főfogás a vegán után 35 perccel került a zsűri asztalára. Érdekesség, hogy az idén fő alapanyagként kijelölt bresse-i csirke (amelyet a világ legjobbjaként is emlegetnek) szinte minden fogyasztható részét feldolgozták (a menü itt található). A tál fantázianeve "Magyar téli erdő".

Készítettek grillezett csirkecombot, szárnyat és belsőségeket, homárt fűszerekkel és erdei gombákkal, csirkemell-mozaikot ropogós csirkebőrrel, csirkezsírral és roppanós "tölgyfalevélkékkel", folyami rákot paprikával, petrezselyemkrémmel és homárhabbal. Hogy a magyar jelleget hangsúlyozzák, többféle savanyítást is alkalmaztak.

Hungary !#bocusedor

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép,

Szerdán mutatja be tányérjait a mezőny második fele, és a holnapi eredményhirdetéskor derül ki az is, hogy Széll Tamásék hanyadik helyen végeztek. 

Széll Tamáséknak egyébként tehetségük mellett statisztikai esélyük is van a győzelemre, ugyanis az európai döntő nyertese korábban többnyire győzött a világdöntőben is. Igaz, ehhez lesz egy-két szava az egyre javuló amerikai, vagy például a mindig jól szereplő dán csapatnak is.