Változásra kell felkészülniük a cukorbetegeknek

Infostart
2016. július 20. 05:59
Szerdától eltűnik az eddig megszokott cukorbetegeknek szóló jelölés az élelmiszerek csomagolásáról, szerepüket a tápértékjelölés váltja fel – mondta az InfoRádiónak Sejberné Molnár Erzsébet, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főosztályvezetője. A cukorbetegek diétáját mindenképpen szükséges egy dietetikus segítségével beállítani – figyelmeztetett Erdélyi-Sipos Aliz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

„Nem lehet ezentúl használni a „diabetikus” vagy a „cukorbetegek is fogyaszthatják” elnevezést, és a narancssárga kör-jelölést. Mértékadó szakmai szervezetek ugyanis kimutatták, hogy nem szükséges a cukorbetegeknek külön étrendi diétát betartaniuk, hanem a normál élelmiszereket tudják fogyasztani, úgy, hogy közben természetesen számolniuk kell azt a szénhidrát-bevitelt, ami nekik ajánlott” - ismertette Sejberné Molnár Erzsébet.

Elmondta, hogy az eddigi jelölés nagyon sokféle terméken volt látható, köztük olyan termékeken is, amelyek kifejezetten fruktózt, azaz cukrot tartalmaztak.

„Nagyon sok esetben ez a jelölés alapot adott arra, hogy azt gondolják a cukorbetegek, nekik ezekből az élelmiszerekből korlátozás nélkül lehet fogyasztani, holott ez egyáltalán nem így volt. Hiszen a fruktózt bele kellett számolniuk a szénhidrát-mennyiségbe, ha pedig cukoralkoholos édesítőszerekkel készült termékeket fogyasztottak – például xilit, szorbit, mannit –, annak is van szénhidrát-tartalma, tehát azt is bele kell számolni” - közölte a főosztályvezető.

„Az, hogy egy narancssárga körrel egy csokoládé csomagolása el volt látva, nem azt jelenti, hogy abból egy táblányit meg lehetett enniük a cukorbetegeknek” - figyelmeztetett Sejberné Molnár Erzsébet.

Hozzátette: december 13-ától azonban kötelező minden előrecsomagolt élelmiszeren feltüntetni a tápérték-jelölést.

„A kötelezően feltüntetendő adatok az energiatartalom, a zsírtartalom – ezen belül a telített zsírsavak mennyisége –, a szénhidráttartalom – ezen belül a cukor mennyisége –, a fehérje és a só. Ha pedig a termék tartalmaz cukoralkoholos édesítőszert is, akkor ezek mennyiségét is fel kell tüntetni”

- sorolta az Országos Gyógyszerészeti Intézet főosztályvezetője.

A cukorbetegeknek ebből a tápanyagjelölésből kell kiszámolniuk a bevitt szénhidrát és cukor mennyiségét.

„A rendelet szerint július 20-áig ki lehet szállítani a forgalomba az eddigi csomagolással rendelkező termékeket, ezután azonban már csak a minőségmegőrzési idejük végéig forgalmazhatók a régi csomagolással a kereskedelemben lévő termékek” - közölte Sejberné Molnár Erzsébet.

Erdélyi-Sipos Aliz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára szerint már annyi mindenben változott a cukorbetegeknek ajánlott étrend, hogy nem biztos, hogy ezek a termékek feltétlenül jók voltak folyamatosan egy cukorbeteg étrendjében.

„Természetesen a jelzés egyfajta könnyebbséget is jelentett a cukorbetegeknek, de mindenképpen tisztában kell lenniük a diétájukkal. Ez pedig másképp nem megy, csak ha a dietetikussal többször konzultálnak, és megtanulják a szabályokat” - figyelmeztetett Erdélyi-Sipos Aliz.

Közölte, a narancssárga kör helyette ezentúl olyan feliratokat lehet majd olvasni a termékeken, mint az „alacsony cukortartalmú”, a „cukormentes” vagy a „hozzáadott cukrot nem tartalmaz”.

„Értelemszerűen egy cukorbetegnek elsősorban a cukormentes és a hozzáadott cukrot nem tartalmazó feliratú termékekből érdemes választania. De természetesen nagyon sok olyan termék van, ami ettől függetlenül abszolút beépíthető a cukorbetegek étrendjébe” - mondta Erdélyi-Sipos Aliz.

„De ahhoz, hogy teljes bizonyossággal jól el tudjanak igazodni, mindenképpen szükséges a diétájukat dietetikussal átbeszélni”

– hangsúlyozta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erdélyi-Sipos Aliz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára a dietetikussal való konzultációt javasolja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sejberné Molnár Erzsébet, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főosztályvezetője az új szabályokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A szabályozásról bővebben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást