A felnőtt étel nem kisgyereknek való

Infostart
2016. április 24. 11:36
Nem szabad a kisgyereket kizárólag felnőtteknek készült ételekkel etetni, mert a növekedés miatt nekik nagyobb a vitamin- és ásványi anyag szükségletük - mondta a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke. Takács István arra is felhívta a figyelmet, hogy részben ennek is az eredménye az, hogy az egyéves gyermekek csaknem fele vas-, és D-vitamin-hiányos.

Magyarországon a csecsemők esetében általánosnak mondható mindenféle vitaminpótlás, de aztán, az első év után ez szinte megszűnik, de legalábbis nagymértékben csökken – mondta a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke. Takács István hozzátette: ennek az az oka, hogy a családok többsége valahol egyéves kor körül a gyereket nagynak kezdi tekinteni, így ugyanazt az ételt kapja, mint a felnőttek. Az a táplálkozás azonban nem elégíti a gyerek igényeit.

„Egy egészséges felnőtt esetében az étel funkciója, hogy energiával lássa el a szervezetet, a gyerekeknél a rendkívül gyors növekedést kell biztosítania. A gyerekeknek testsúlyarányosan több vasra, kálciumra és vitaminokra van szüksége, mint a felnőtteknek” - hívta fel a figyelmet a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

„A normál étrend, főleg az őszi és téli időszakban nem képes fedezni a D-vitamin a szükségletet, mert napsugárzás nélkül ez a vitamin nem képződik a szervezetben, táplálékkal kell azt bevinni. Ha tápszert kap a gyerek, ez történhet azzal, ha nem, valamilyen készítménnyel, például cseppek formájában. A pótlást egész gyermekkorban, sőt a tinédzserkorban is, egész télen érdemes folytatni. A vas jellemzően szintén cseppekkel pótolható a kisgyermekkorban, tehát az első három évben, utána pedig akkor, ha védőnő vagy a gyerekorvos azt tanácsolja” - hangsúlyozta Takács István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A felnőtt étel nem kisgyereknek való
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást