Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az elmúlt napokban a közösségi médiában elterjedt egy videó, amin az látható, hogy egy taxis némi dulakodás után pofon vág két nőt. Az egyikük szinte rögtön felkelt, a másik viszont elveszítette az eszméletét és a videó végéig nem is tért magához. Az előbbi nő rugdosni kezdte az autót és le is köpte azt.
A rendőrség közleménye szerint a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság a felvétel alapján hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-én budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak.
A helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. Egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért. A nyomozás további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik.
A hvg.hu azt írja, egy szemtanú szerint az eszméletét vesztett nő pár perccel később magához tért. A cikk megjelenése után az Uber közölte a lappal, hogy amint tudomást szereztek az esetről, rögtön felfüggesztették az érintett sofőr hozzáférését az alkalmazáshoz a további vizsgálat idejére.