Nyitókép: Pixabay

Újabb három orvos a "gyógycipős ügy" gyanúsítottjai között - videó

Infostart
2024. március 27. 11:28
Ezúttal két szegedi és egy szolnoki orvos, valamint egy kecskeméti üzletkötő került a fókuszba, így a hatalmas gyógyászati segédeszköz-botránynak már 64 gyanúsítottja van.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, több mint másfél évvel ezelőtt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI). Az érintett cégek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat.

Mint írja a rendőrség közleménye, a múlt héten két esetben is a Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók hajtottak végre akciót NNI-s és NVSZ-es kollégáikkal együtt. Március 19-én Szolnokon és Kecskeméten, majd 21-én Szegeden. Az ügyekben két szegedi cég szerepel, mindkettő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 2018 és 2022 között mindkét kft. jogosulatlanul igényelt vissza állami támogatásokat - az egyik több mint 90 millió, a másik közel 130 millió forintot - a NEAK-tól.

Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban.

Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket, hogy a páciensekkel nem is találkozott.

A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de az érintettnek nem volt tudomása a vényfelírásról, a gyógytermékre szükségük sem volt. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban. A szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét. Ezekben az esetben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem - számol be róla a közlemény.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás elkövetése miatt mind a négy elkövetőt, akik szabadlábon védekeznek.

Az ügycsoportnak jelenleg 64 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens.