Nyitókép: Pixabay

Folytatódik a túszejtős soroksári dráma – videó

Infostart
2023. március 20. 11:36
A férfi jelenleg letartóztatásban van.

Vádat emeltek egy 42 éves egyiptomi állampolgárságú férfival szemben, aki 2022 augusztusában a volt élettársa házához ment, ahol a nyolcéves közös gyermekükkel bezárkózott. Eközben egy bozótvágó késsel fenyegetőzött – írja a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A férfi és volt élettársa kapcsolata 2020-ban szakadt meg, és a férfi ezután el is költözött a nő házából. Közös gyermekük az anyánál maradt, de rendszeresen tartotta a kapcsolatot a gyermek apjával is. A férfi nem tudta elfogadni, hogy a nő később új párkapcsolatba lépett, és más férfi is a gyermekével élhet együtt. Ez rendszeres konfliktust eredményezett, ami a kapcsolatuk helyrehozhatatlan megromlásához vezetett.

A férfi tavaly augusztus 23-án délelőtt a nő XXIII. kerületi házhoz ment, tudva, hogy csak a nyolcéves gyermeke és nagyapja tartózkodik otthon.

Annak érdekében, hogy kicsalja őket a házból, egy ajándéknak álcázott csomagot akasztott a kerítés kapujára,

majd az épület előtt elbújva várakozott. A nagyapa észrevette a csomagot, és a kislánnyal együtt kiment érte. Ekkor azonban a vádlott a kerítésen át beugrott az udvarra, a nagyapát ellökte, a gyermeket felkapta és beszaladt a házba, a bejárati ajtót pedig magukra zárta.

A férfinél volt egy ívelt pengéjű és egy bozótvágó kést is, amit az egyik kezében fogott, a másik kezével pedig megragadta a gyermeket. Szorosan, testközelben tartotta a kislányt, miközben hangosan kiabálva azzal fenyegetőzött, hogy ha nem megy oda a volt élettársa, akkor megöli a gyermeket, és megöl mindenkit, aki be akar menni a házba, és magával is végezni fog.

A férfi eközben végigjárta a lakás helyiségeit úgy, hogy a gyermeket mindvégig magával húzta, a kést pedig a gyermek nyakának és felsőtestének közvetlen közelében tartotta.

A támadással, fenyegetéssel a félelmében sírva fakadó gyermeknek pszichés traumát okozott.

A gyermeket a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai menekítették ki.

Az ügyészség a 42 éves férfit 18 év alatti személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint magánlaksértés vétségével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.