Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Vádemelésnél és 6 évnél tart az előzetesbe került roma-önkormányzati elnök bűnügye

Infostart
2023. február 22. 14:36
El akarta adni az elnöki pozíciót. Így sikerült.

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Agócs Jánossal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével szemben - tudta meg az Infostart az ügyészségtől. Kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu portálnak elmondta,

Agócs Jánosra hat év börtön, hat év közügyektől eltiltás és kétmillió forintos pénzbüntetés várhat,

ha az érintett az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz.

A vádirat szerint Agócs János tavaly tavasszal elhatározta, hogy elnöki pozícióját még a ciklus lejárta előtti lemondással pénzzé teszi úgy, hogy annak adja át, aki fizet a posztért. 30 millió forint lehetett az ára a széknek. Agócs János több képviselőtársát is megkereshette az ajánlattal, sőt arról is szó volt, hogy "megszerzik" az új elnök megválasztásához a támogatást.

Agócs János két hónapot töltött előzetesben, a történtekért vállalhatja a felelősséget, indoklása szerint nagyon kellett a pénz.

Hivatalosan egyébként nem mondott le.