Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Újabb leszámolással gyanúsítják Portik Tamást

Infostart
2021. február 18. 09:17
Volt barátjának, bűntársának meggyilkoltatásával gyanúsították meg a napokban Portik Tamást, akinek ügyében jövő héten ítélet is születhet az ügetőnél elkövetett merénylet megbízójaként. A volt olajos bűnöző eddig 28 év fegyházat kapott, ehhez még súlyos évek jöhetnek majd a Fenyő-ügyben is.

Újabb gyilkosság megbízójaként gyanúsította meg a minap a Nemzeti Nyomozó Iroda Portik Tamást, akinek ezúttal volt barátja és bűntársa, Gyüre József lelövetése miatt kell felelnie – írja a Magyar Nemzet rendészeti forrásokra hivatkozva.

A Portik terhére rótt leszámálási ügyek száma immáron ötre nőtt: Prisztás József, Boros Tamás, Fenyő János, Gyüre József és Lakatos Csaba – közülük csak az utóbbi célpont élte túl a merényletet.

A hatóságok szerint mind az öt gyilkosságra az alvilágban az olajozás során hírnevet szerzett Portik Tamás adta ki a parancsot. Elszámoltatása 2012-es elfogása után kezdődött, és a mai napig nem fejeződött be.

Gyüre Józsefet, Portik fiatalkori bűntársát, aki az egykori olajos baráti köréhez tartozott, az 1980-as években pedig közösen fosztogatták a telefonfülkéket, a nagy budapesti robbantások lecsengése után, 1999 májusában, a XI. kerületi Karinthy Frigyes úton bérelt lakásán fejbe lőtték.

A gyilkossággal a közelmúltban gyanúsították meg Portik egykori végrehajtóját, K. Gábort, miután kommandósok elfogták őt.